Az uniós áfaszabályok kijátszásával próbálta csökkenteni fizetendő adóját egy motorkerékpárokat értékesítő társaság Bács-Kiskun vármegyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilappjában pillanatok alatt ellenőrizheti adószámláját, azaz, hogy van-e tartozása, esetleg túlfizetése a NAV-nál - olvasható a hivatal közleményében.
A NAV az adószámlán tartja nyilván ügyfelei adó-, vám- és egyéb fizetési kötelezettségeit, valamint az ezekkel kapcsolatos befizetéseket, kiutalásokat és átvezetéseket. Ha valakinek van adóazonosító jele vagy adószáma, adott már be bevallást a NAV-hoz, fizetett már adót, esetleg illetéket, akkor biztos lehet benne, hogy van adószámlája a NAV-nál.
A NAV-Mobil „Adószámla-lekérdezés” menüpontjában bármikor, pillanatok alatt ellenőrizhető ez az egyenleg, illetve pdf-formátumban az is letölthető, hogy mely adónemeken fennálló tartozásokból, illetve túlfizetésekből ered. Így nyomon követhető például a bevallások benyújtása után, hogy az adatokat a NAV rendben lekönyvelte-e, illetve az egyes befizetések után, hogy azok megjelentek-e az adószámlán. Hasznos lehet továbbá ellenőrizni az egyenleget például adóigazolás igénylése előtt is, mert a rendezetlen tételek így még az eljárás előtt befizethetők.
Az adószámla ellenőrzéséhez KAÜ-azonosításra van szükség, de az applikációban beállítható jelkód, illetve biometrikus azonosítás is, amellyel még gyorsabban hozzáférhető a felület.
A Google Play és az App Store alkalmazásáruházakból letölthető NAV-Mobil számos más funkciót is tartalmaz, lekérdezhetők benne a foglalkoztatási adatok, egyszerűen befizethető a gépjárműadó, ellenőrizhetők az üzleti partnerek adatai, és sok más hasznos információval, kalkulátorral, adatbázissal segíti az adózást.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az adószámla lekérdezése lépésről lépésre.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei