Az Európai Bizottság szerint a Meta nem kezelte megfelelően a gyermekeket fenyegető kockázatokat, ami súlyos bírságok kiszabását eredményezheti.
Az Egyesült Államok után az EU is eljárást indít a hipernépszerű videós alkalmazás ellen.
Nem hozott kockázatcsökkentő intézkedéseket a TikTok mögött álló cég, a Bytedance a gyerekek védelmében, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, hogy eljárást indít a közösségi alkalmazás ellen - erről ír a Telex. Mint megjegyzik, a kifogások között az szerepel, hogy a videók megtekintéséért vagy lájkokért pontokat szerezhetnek a felhasználók, ami elősegíti a függőséget és anyagilag is veszélyes.
A TikToknak most április 23-ig, vagyis holnapig be kell adnia egy kockázatcsökkentési jelentést, amelyben pontról pontra levezetik, hogyan oldják fel a kifogálsolt partnerprogramot. Ha ezt nem teszik meg, akkor az Európai Bizottság a szolgáltató teljes éves jövedelmének, illetve világméretű forgalmának 1 százalékáig terjedő pénzbírságot is kiszabhat. A TikTok méreteiből következtethetünk arra, hogy ez is súlyos eurómilliárdokat tenne ki.
Kerekedik a botrány az Apple-nél: bosszankodhatnak a vásárlók, ezt már tényleg nem lehet megcsinálni
Az Apple bocsánatot kért új iPad Pro reklámjáért, amely a közösségi médiában kritikák kereszttüzébe került.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei