Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak.
Kiderült, innen érkeznek külföldi melósok a győri Audi-gyárba: létszámstopról is vallott a vállalat
"Természetesen" foglalkoztatnak külföldi munkavállalókat az Audi Hungáriánál - közölte lapunk kérdésére a vállalat. Ugyanakkor kifejtették, ezek többsége olyan külföldi állampolgár, akik a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkeznek Győrbe, határozott idejű szerződéssel. Azt viszont nem közölték, hány ilyen dolgozó van a több mint 12 ezer alkalmazottból Leszögezték, jelenleg nem terveznek harmadik országból érkező vendégmunkásokat alkalmazni.
Mint megírtuk, a Magyar Suzuki Zrt. korábban azt közölte a Pénzcentrum megkeresésére, hogy jelenleg 3500 ember dolgozik az esztergomi üzemben, melyből hozzávetőlegesen 600 fő szlovák és 300 fő vendégmunkás.
"Az elmúlt évek tudatos toborzási tevékenységének eredményeképpen, vállalatunk jelenleg a gyártósoron nem szembesül munkaerőhiánnyal. Célunk hosszú távon mérnökökkel erősíteni munkavállalói állományunkat" - fogalmazott akkor a vállalat.
A cikk megjelenése után több nagy hazai autóipari vállalatot is megkerestünk többek között a foglalkoztatotti összetétellel kapcsolatban. Kérdésünkre most az Audi Hungaria közölte, "természetesen" foglalkoztatnak külföldi munkatársakat.
Legnagyobb részük olyan külföldi állampolgár, akik a Volkswagen Konszern más országokban működő gyáraiból érkeznek Győrbe, határozott idejű munkaszerződéssel. Jelenleg nem tervezzük harmadik országból érkező vendégmunkások alkalmazását
- közölte kérdésünkre az Audi Hungária, azt viszont nem fejtették ki, hogy hány külföldi dolgozik a vállalatnál.
Korábban László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról beszélt, tavaly nyáron újdonságot jelentett, hogy az autóipari üzemeknél létszámstopot hirdettek, ősz óta ez a jelenség markánsan jelenik meg az iparágban - ahol nincs stop, ott a létszámfelvétel szűkült be.
Ennek kapcsán most a győri Audi azt közölte: nincs érvényben létszámstop a vállalatnál, jelenleg is több pozícióra keresnek új kollégákat, első sorban a Beszerzés, IT és a Műszaki Fejlesztés területére.
Mint kifejtették, az Audi Hungaria Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója. A 2023-ban alapított 100 százalékos leányvállalatával, az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.-vel együtt 12 143 főt foglalkoztatott 2023. december 31-én (AUDI HUNGARIA Zrt.: 11 663 fő, AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.: 480 fő). Elárulták a cégnél rendkívül alacsony, 2%-os a fluktuációs ráta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A járműiparban zajló transzformáció természetesen hatással van vállalatunkra, így a foglalkoztatási struktúránkra is. Célunk, hogy felkészítsük munkatársainkat az elektromobilitás, a digitalizáció és az automatizáció által fémjelzett új korszakra, amely valamennyi érintett munkatársunk nyitottságát, rugalmasságát és együttműködését igényli. Ennek szellemében az elmúlt években közel 3 000 munkatársunkat készítettük fel az elektromobilitással járó új munkafeladatokra
- árulták el. A cég folyamatosan figyelemmel követi a hazai munkaerőpiac változásait is. Évek óta helyt kell állniuk a jól képzett munkaerőért folyó versenyben, amelyet, mint mondták, sikerrel tesznek.
Aktívan dolgozunk a jól képzett munkaerő-utánpótlásunk biztosításán: duális szakképzésünk és a magyar felsőoktatási intézményekkel működtetett együttműködéseink, melyeknek köszönhetően magasan képzett fiatalok kezdik meg nálunk karrierjüket, példaértékűnek számítanak Magyarországon
- fogalmaztak.
Címlapkép: Krizsán Csaba, MTI/MTVA
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
- Enyhítenék a marihuána kábítószer besorolását Amerikában
- Imolában száguld a cirkusz – sport a tévében
- Lakat került Székelyföld egyik legnépszerűbb látványosságára
- Kamikaze robottal tartják rettegésben az ukrán katonákat az oroszok - videó
- Zakatol a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz