Úgy tűnik, nem igazán találják a megoldást a kormányzati szervek a jelöletlen, külföldi tojással seftelőkkel szemben - írja a Magyar Nemzet.
Földi László, a Tojásszövetség szaktanácsadója szerint egy teljes üzletág épülhet arra, hogy főként Lengyelországból hazánkba hozzák az ellenőrizetlen élelmiszereket, ezen belül is a tojást.
A tojástermelőket képviselő szakmai szervezet feltételezése szerint a feketézés hazánkban komoly üzletágként működik, ám eddig egy esetben sem derült ki, mely cégek játszanak szerepet a szállítmányok legalizálásában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal június közepén lefülelt egy ilyen szállítmányt. A pénzügyőrök az M15-ös autóúton, Rajka térségében ellenőriztek egy szlovák forgalmi rendszámú tehergépjárművet, amelynek szlovák állampolgárságú vezetője a szállítmányról nem tudott okmányokat bemutatni. A vámvizsgálat megállapította, hogy a tojások jelöletlenek, sem a termelőt, sem a szavatossági időt nem tüntették fel rajtuk.
Bár a hasonló, felderített ügyek száma alacsony, a hazai termelők gyanúja szerint egy teljes, maffiaszerű üzletág épült fel az illegális tojásbehozatalra. A feketepiac komoly gondot okoz a magyar gazdálkodóknak: az uniós csatlakozás óta 40 százalékkal esett vissza a hazai tojástermelés.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







