4 °C Budapest

Újabb gigapláza Budapesten: most Óbuda a célpont

Pénzcentrum
2012. február 25. 14:34

Összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot építene Európa egyik legnagyobb üzletközpont fejlesztője, a német ECE, az Árkádok tulajdonosa. A beruházásra jogerős szabályozási terv már van, építési engedély azonban még nincs. Kérdésünkre Puskás Péter alpolgármester elmondta, egy kaszásdűlői telket és készpénzt kapott az önkormányzat az érintett telekért cserébe az ECE-től.

A III. kerületi Önkormányzat képviselő-testületi anyagaira hivatkozva az Urbanista blog írta meg először, hogy 5 szintes üzletházat tervez az ECE a Szentendrei út és a Filatorigát HÉV-megálló között. A blogbejegyzés szerint, ha a beruházó ECE felmentést kap a plázastop alól, akkor még idén megkezdődhetnek a munkálatok és 2015-ben átadhatják az új létesítményt. A szomszédos ipari emlékeket - a Harisnyagyár régi épületeit és a kéményt - nem érintik a bontások/fejlesztések.

A pirossal körbehatárolt terület a tervezett épület elhelyezkedését mutatja.


Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres kereskedelmi beruházásban kb. nettó 50 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület kap helyet, mondta el a Portfolio.hu-nak Puskás Péter, a III. kerület alpolgármestere. A 140 ezer négyzetméter összterület a parkolóházat is magába foglalja. A területen a jelenleg ott álló régii ipari épületek elbontásra kerülnek. Puskás Péter alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy a területen jelenleg lévő két benzinkutat is érinti a fejlesztés: a kettőből csak egy marad meg, az is a föld alá kerül majd a tervek szerint.

Az ECE egyébként nemrég jelentette be az Örs vezér téren található, szintén Árkád névre keresztelt projektjének második ütemét. Az ECE közlése szerint az Árkád 2 2013 tavaszán nyit majd meg. A két épületrész 68 000 nm összterületen több mint 200 üzlethelyiség és 1600 férőhelyes parkolóház kap majd helyet.

Szabályozási terv van, építési engedély nincs
Puskás Péter III. kerületi alpolgármester a Portfolio.hu kérdésére elmondta, hogy a területre jogerős szabályozási terv már van, építési engedély azonban még nincs. A terület egy telekcsere ügylet végén került teljesen a beruházó ECE tulajdonába. A német fejlesztő egy 2 hektáros telket adott Kaszásdűlőn az önkormányzatnak, valamint készpénzben fizetett még 100 millió forintot. Puskás Péter szerint a kerületnek nincsenek még konkrét tervei a területtel. A telekcserén túl az önkormányzat kötött egy városfejlesztési megállapodást is az ECE-vel, melynek keretén belül a fejlesztő vállalta a közlekedési csomópont (Szentendrei út-Bogdáni út) átépítését és a környék területrendezését, ill. ezen felül fizet még 1,2 millió eurót az önkormányzatnak.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Puskás Péter kérdésünkre elmondta, hogy az ECE a fővárossal még nem állapodott meg. Információi szerint a főváros a beruházáson belül P+R parkolót szeretne létesíteni és nem kizárt, hogy a beruházás tömegközlekedési változtatásokkal is jár majd.


A Portfolio.hu elemzőjének véleménye szerint az ECE egyébként bizonyos értelemben jól fogta meg a piaci résben rejlő lehetőséget. Tény és való, hogy a mostani helyzet nem kifejezetten a plázák építésének kedvez, és Óbudán számtalan régebbi és újabb, kisebb és nagyobb kereskedelmi egység is található, melyek minősége, lokációja, bérlői összetétele, vonzereje azonban már elgondolkodtató. Az ECE által tervezett bevásárlóközpont, amennyiben valóban megépül, várhatóan nemcsak a környék jó néhány hasonló profillal rendelkező egységét lehetetleníti majd el, de komoly vásárlói rétegeket is elszívhat akár Mammuttól, vagy a Westendtől. A várhatóan a társadalom széles értelemben vett középrétegének szóló üzleti modell, az Óbudán és az észak-budai agglomerációban élők tízezreit (százezreit) gondolkodtathatja majd el, hogy érdemes-e a plusz utazás a "shoppingolás" élményéért. Az új Árkád megépülésével, olyan központoknak, mint a Flórián üzletház, a Csillagvár, vagy az Eurocenter várhatóan komolyan el kell gondolkodniuk valamilyen speciális üzleti modell kialakításán, ahogy arra már sok évvel ezelőtt például a Budagyöngye bevásárlóközpont is rákényszerült a Mammut megjelenése miatt. De mielőtt mélyebben elemeznénk a várható hatásokat, várjuk meg, hogy csak egy újabb fejlesztési víziót hallottunk, avagy valóban megvalósul a projekt.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 8. vasárnap
Aranka
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. február 8. 06:02