Akár bezárással is büntethetik a fogyasztókat rendszeresen megkárosító multiláncokat - jelentette be a napokban Pesti Imre, a budapesti kormányhivatal vezetője. A cél, hogy a magyar fogyasztók ugyanolyan minőségű árut kapjanak, mint nyugat-európai társaik.
Pesti Imre, Budapest főváros kormányhivatalának kormánymegbízottja a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta: a kormány célja, hogy a magyar fogyasztók ugyanolyan minőségű árut kapjanak, mint nyugat-európai társaik. Az akció nem a külföldi üzletláncok ellen indult - jelentette ki. A vásárlók érdeke a fontos, nem a tulajdonos számít, hanem az, hogy ki az, aki trükkökkel vagy rossz élelmiszerrel károsítja meg a vásárlókat - hangsúlyozta a kormánymegbízott.
Mint mondta: a kormányhivatalok részéről az elbírálás és a szigor egyforma lesz, tulajdonosi háttértől függetlenül.
Azoknak a boltoknak lesz félnivalójuk, ahol a korábbi büntetések nem vezettek eredményre, vagyis többszöri büntetés és ellenőrzés után még mindig szabálysértéseket tapasztal a hatóság. "Nem szeretnénk hadat üzenni senkinek. Ahol visszaélést tapasztalunk, ott szánjuk rá magunkat arra, hogy miután a pénzbeli büntetések nem vezettek eredményre, készek vagyunk átmeneti időre bezárni az üzletet" - hangsúlyozta Pesti Imre.
Hozzátette: az üzletláncok működésének jellegzetessége, hogy ha egy-egy boltot megbüntetnek, az helyi ügy, de ha egy boltot bezárnak, annak a híre eljut a központba és ilyesminek komoly következménye van. A központnak szeretnénk üzenni, hogy Magyarországon a vásárlók megkárosítását a kormányhivatalok fogyasztóvédelme komolyan veszi.
A hírado.hu az ügy kapcsán ugyanakkor arról is beszámolt, hogy Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár szerint szó sem lehet multiláncok bezárásáról, mert nélkülük már-már lehetetlen lenne élelmiszerrel ellátni az embereket.
Egy éve robbant a botrány
Tavaly április közepén látott napvilágot az a hír, mely szerint a Szlovák Fogyasztók Szövetsége nevű szervezet vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az EU nyugati tagállamaihoz képest gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagokból készült termékeket forgalmaznak a legnagyobb világcégek a keleti országokban.
A fogyasztóvédők ugyanazokat a márkás termékeket vizsgálták nyolc országban: Ausztriában, Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon. Olyan ismert termékeket hasonlítottak össze, mint a Coca-Cola, a Milka csokoládé, a Kotányi feketebors és paprika, a Nescafé Gold instant kávé, a Jacobs Krönung és a Tchibo Espresso kávék. A termékeket a szlovák Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Intézet vizsgálta be.
A fogyasztóvédő szervezet állítása szerint a vizsgált termékek közül egyedül a Milka csokoládé mutatott azonos minőséget az összes országban; a legnagyobb minőségbeli különbséget a Kotányi borsnál tapasztalták. A fűszernél ez azért is érdekes, mert a cég minden termékét ugyanabban a gyárban készíti. A konkrét különbséget az jelentette, hogy annak a borsnak, amit Magyarországon, Szlovákiában vagy Ausztriában vásároltak, magasabb volt a nedvességtartalma az előírtnál, Bulgáriában pedig túl sok sérült, töredezett mag volt a tasakban. Jelentős különbségeket mutattak ki a paprikaporoknál is: Ausztriában sokkal jobb minőségű termék került a polcokra, mint például Bulgáriában.
Más az alapanyag - állítják a cégek
A hírbe hozott cégek közül például a Kotányi reagált. Álláspontjuk szerint minőségbiztosítási rendszerük nem engedi meg, hogy különbséget tegyenek egyes országok között. Az eltérés az egyes alapanyagok különböző származási helyéből, a szállítás és a csomagolás eltérő idejéből következhet.
A fogyasztóvédők a másik szignifikáns különbséget a Coca-Colánál találták: vizsgálatuk szerint az üdítőital Magyarországon, Szlovákiában, Bulgáriában és Romániában izoglükózt, azaz kukoricából készített édesítőszert tartalmaz, míg például Németországban és Ausztriában a klasszikus szacharózt (amit cukorrépából, cukornádból nyernek) tesznek az üdítőkbe.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Coca-Cola képviselője az EurActiv uniós hírportálnak elmondta, hogy az izoglükózt például az Egyesült Államokban is használják, az eltérés pedig a gyártástechnológiai folyamatok különbözőségéből következik.
A Szlovák Fogyasztók Szövetsége a vásárlók alaposabb tájékoztatását követetei, valamint azt, hogy ha a gyártók garantálják egy termék minőségét, akkor az minden országban jelentse ugyanazt a színvonalat.
Magyarország is beszállt a botrányba
Budapest
Főváros Kormányhivatala néhány hónappal később szólalt meg az ügyben: vizsgálataik szerint ugyanis gyakran gyengébb minőségű, vagy
rosszabb élvezeti értékű termékeket forgalmaznak a multinacionális cégek
Magyarországon, mint Nyugat-Európában. Néhány vizsgált termék, köztük
bébiételek és pelenkák esetében jelentős minőségromlást is tapasztaltak. Pesti Imre októberben ismertette a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség által nemrég
végzett termék-összehasonlító vizsgálat eredményeit, a konkrét cégek,
illetve termékek nevének említése nélkül. A vizsgálatot a szlovák
szervezet megállapításaira alapozva indították.
A hatóság
"korrekt vizsgálattal" akarta tisztázni, hogy a Magyarországra kerülő,
illetve az itthoni, multicégek tulajdonában lévő gyárak ugyanolyan
minőségű termékeket állítanak-e elő Magyarországon, mint
Nyugat-Európában.
Ízleltek, szagoltak
Pesti Imre tájékoztatása szerint a vizsgálatok során kiderült például, hogy a Magyarországon forgalmazott bébiételek cukortartalma a megadottól az esetek döntő többségében eltér; egy kivétellel lényegesen alacsonyabb volt a jelzettnél. Hozzátette: az "érzékszervi" értékelés során is rosszabb minőségűnek találták az itthon kapható termékeket.
A gyümölcslevek és nektárok vizsgálatakor azt tapasztalták, hogy az itthon gyártottak általában savanykásabbak, keserűbb ízűek, mint a külföldiek. Jelentős eltérést találtak az öblítőszerek esetében is; míg a külföldön gyártottak illata kifejezetten kellemes, addig a hazai, töményebb kiszerelésű termék kissé kellemetlen minősítést kapott.
A
legnagyobb hiányosságokat a gyermekpelenkáknál találták; a külföldi
piacról származó termékek nedvszívó-képessége 20 százalékkal jobb volt,
mint az itthon gyártottaké.
Rosszabb és drágább is
Az árakat vizsgálva az derült ki, hogy néhány - rosszabb minőségű - árucikk Magyarországon többe kerül, mint külföldön. Ezen termékek közé tartozik például a vizsgált bébiétel is. A Magyarországon elvégzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a szlovák fogyasztóvédelem gyanúja - miszerint van különbség a Kelet- és Nyugat-Európának gyártott termékek között - megalapozottnak bizonyult.
Néhány termék - köztük a bébiétel és a pelenka - esetében "kifejezetten" jelentős minőségromlást mértek, továbbá azt is tapasztalták, hogy a gyengébb minőség ellenére lényegesen drágábban kaphatók azok a termékek, amelyeket a multicégek Magyarországon gyártanak, vagy amelyeket Magyarországra szánnak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei