Miközben a gyógyszertárak folyamatos árbevételcsökkenésről, s állandó elbocsájtásokról számolnak be, addig sok vevő szerint csak időhúzás a kötelező plusztájékoztatás az olcsóbb gyógyszerekkel megtakarítható összegről - írja a Napi Gazdaság.
Januárban 10 százalékos forgalomcsökkenést tapasztalt a gyógyszertárakban a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége. Korodi Karolina, a szövetség elnöke szerint a bevételcsökkenés a vidéki kis patikáknak okozza a legnagyobb nehézséget. Ebből a körből érkezik egyébként a legtöbb bezárásról szóló hír, bár nem minden esetben tudni, hogy mi adta a végső lökést a döntéshez.
Február 1-jétől kilenc nagy értékű gyógyszer forgalmazását a közforgalmú gyógyszertáraktól a fekvőbeteg-ellátó intézményekhez sorolták, ez Korodi szerint olyan újabb csapás, ami az érintett több mint száz patikánál a létszám leépítését, valamint a nyitva tartás rövidítését vonja maga után.

Aggasztó képet fest a Magyar Gyógyszerészi Kamara felmérése is, mely
szerint az utolsó negyedév érzékelhető árréscsökkenést hozott a
közfinanszírozott gyógyszerek forgalmánál, a támogatott gyógyszerekből
származó teljes árrésbevétel 2011-ben az előző évi 51,7 milliárd
forintról 50,7 milliárd forintra csökkent.
A február 1-jétől kötelező plusztájékoztatás az olcsóbb gyógyszerekkel megtakarítható összegről Korodi szerint zökkenőmentes a hálózati gyógyszertáraknál, a betegek azonban ezt vegyesen fogadják: míg egy részük örül az információnak, nem kevesen inkább háborognak a vélt időhúzás miatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







