Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a Coop-csoport, a felvásárlásokat várhatóan napokon belül bejelentik - mondta Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
A felvásárlás részleteiről titoktartásra hivatkozva nem adott bővebb tájékoztatást. Jelezte ugyanakkor, hogy a boltvásárlás részleteit annak bejelentésekor ismertetik a nyilvánossággal.
A Coop-csoport a múlt évben 510 milliárd forintos árbevételt ért el, hasonlóan a 2010-es és a 2009-es bevételhez. A vezérigazgató eredménynek minősítette, hogy az 500 milliárd forintot meghaladó árbevételi szintet stabilizálni tudta a csoport az utóbbi években, a belföldi fogyasztás visszaesése mellett is.
Murányi László mindehhez hozzátette: a Coop-csoportnak több mint 700 kis- és közepes magyar vállalkozás a tagja, hatókörébe több mint 5000 bolt tartozik Magyarországon. Ebből mintegy 3000 üzlet viseli a Coop logót. A többi bolt pedig franchise-rendszerben működtetett üzlet. A csoport tevékenységének gerincét az élelmiszer-kiskereskedelem adja, de a csoport végez például ipari és bérbeadási tevékenységet is.
Tavaly a Coop-csoport fejlesztésre mintegy 3 milliárd forintot fordított, hasonlóan az előző évihez. A fejlesztések keretében tovább növelték a múlt évben a Coop integrált számítástechnikai rendszerbe bekapcsolt üzletek számát, amelyek tábora most már meghaladja az ezret. Erre a fejlesztésre eddig a csoport összesen mintegy 6 milliárd forintot költött.
Folytatódott a Coop-csoport boltmegújítási programja is, aminek keretében várhatóan ez év végére valamennyi üzlet új arculatot kap. A boltmegújítási programra eddigi mintegy 2 milliárd forintot költöttek. Kiemelt fejlesztés a Coop törzsvásárlói program is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Murányi László az akvizíciók eredményeként elképzelhetőnek tartja, hogy a csoport idei árbevétele 5-10 százalék körül nő.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







