Német csalók, egy joghézagot kihasználva, rendkívül olcsó módszerrel szereznek meg bankszámlaszámokat, ahonnan aztán apránként emelnek le pénzeket, hogy a tulajdonosoknak ne tűnjön fel. A német hatóságoknak azonban már szemet szúrt az eset!
Németországban a lakosság nagy része közüzemi számláit nem csekken, hanem banki átutalással rendezi. Ennek felgyorsítása érdekében olyan szabályokat hoztak, hogy maximum egy napot vegyen igénybe a tranzakció lebonyolítása, egyúttal a bankok válláról levették a terhet, hogy minden adatot egyeztessenek a végrehajtás előtt. Ezt a joghézagot lovagolják meg a csalók.
A hatóságok beszámolói szerint a bűnözők úgy szereznek meg bankszámlaszámokat, hogy egy euró centeket utalgatnak random generált számlaszámokra, majd megvárják bankjuk értesítését, hogy mely próbálkozásuk járt sikerrel. Ez tulajdonképpen úgy működik, mint mikor e-mail küldésnél a rendszer visszadobja a levelet, ha rossz címet adunk meg.
Az egy centes trükk szépsége, amellett hogy minimális ráfordítással jár a számlaszám megtalálása, hogy eközben még a számlatulajdonosoknak sem szúr szemet, ráadásul kevesen panaszkodnak, ha valaki véletlenül pénzt utal a számlájukra.
Az új szabályok szerint, melyek a tranzakciók felgyorsításáért születtek, a csalóknak még csak a számlához tartozó nevet sem kell tudniuk ahhoz, hogy megterhelhessék a számlát (látszólag szolgáltatás ellenértékeként feltűntetve azt), mivel a bankoknak már nem kötelességük ellenőrizni az egyezőséget. Németországban ugyanis a számlatulajdonosok felelőssége, hogy ellenőrizzék, hogy jogosan emeltek-e le összeget a számlájukról, csalás esetében pedig 13 hónap áll rendelkezésükre, hogy a tranzakciót töröltessék - írja a német Spiegel magazin.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Azonban nem minden ügyfél foglalkozik azzal, hogy alaposan szemügyre vegye számlakivonatát, és minden egyes terhelést, legyen szó a legkisebb összegről, megvizsgáljon.
A német mezőgazdasági, és fogyasztóvédelmi minisztérium azonban arra hívta fel minap a lakosság figyelmét, hogy azonnal értesítsék bankjukat, ha gyanús egy centes utalásokkal találkoznak számlakivonatukon.
Óriási bírságot kaphatnak a népszerű boltláncok: keményen lecsapna a kormány az online értékesítésre
A brit kormány az online alkoholértékesítés szigorítását mérlegeli, miután komoly aggályok merültek fel a legnagyobb szupermarketláncok internetes értékesítési gyakorlata miatt.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







