Az MDF választmányi ülésén bejelentették, hogy a 2006-os választási lista első tizenkét helyének valamelyikén szerepel majd a demokrata fórum nyolc parlamenti képviselője. - írja mai számában a Népszabadság.
Az MDF választmányi ülésén bejelentették, hogy a 2006-os választási lista első tizenkét helyének valamelyikén szerepel majd a demokrata fórum nyolc parlamenti képviselője. – írja mai számában a Népszabadság.

Ez azt jelenti, hogy ha a párt átlépi az 5 százalékos küszöböt akkor a képviselők biztosan mandátumot szereznek. Ekkor azonban még négy hely üresen marad a listán, így vagy az MDF potenciális szövetségesei, vagy országosan ismert személyiségek kaphatnak helyet a listán.
Hock Zoltán az MDF elnökhelyettese a hét végén egy telefonos műsorban nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg, hogy a fórum listáján előkelő helyen szerepelne majd Csányi Sándor az OTP Bank elnöke.
Dr. Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a pénzcentrum szerkesztőségébe elküldött közleményében leírta:
„A sajtóban megjelent találgatások kapcsán immáron sokadszor és határozottan közlöm: nem lépek politikai pályára, nem vállalok politikai szerepet.”
Hatalmas változás élesedik a hazai webshopokban: teljesen átalakul az online vásárlás Magyarországon
Az év első felében több olyan változás is hatályba lépett, amelyek a kis- és középvállalkozásokat bevonták a fogyasztó kategóriájába.
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Június 10.
A kézművesség világnapja
Június 10.
A magyar ügyészség napja
Ajánlatunk
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 10. 16:20

Pénzcentrum | 2026. június 10. 16:01

Agrárszektor | 2026. június 10. 15:33




