6 °C Budapest

Jól megnézed, mit veszel a boltban? Ezt is érdemes tudnod

Pénzcentrum
2012. szeptember 9. 10:45

Nincs különbség az organikusan előállított (bio), illetve a hagyományos eljárással gyártott élelmiszerek vitamin- és tápanyagtartalma között - állapították meg az Annals of Internal Medicine című orvosi folyóiratban közzétette tanulmányukban amerikai kutatók. A bio élelmiszerekkel viszont kevesebb peszticid és az antibiotikumoknak ellenálló baktérium jut a szervezetbe.

A tanulmányhoz több mint 200 korábbi vizsgálat eredményeit tekintették át és elemezték, amelyekben vagy az organikus ételeket fogyasztó emberek egészségét hasonlították össze azok egészségével, akik hagyományos élelmiszert ettek, vagy az élelmiszerekben lévő összetevők (tápanyagok és szennyezés) szintjét mérték. A vizsgált élelmiszerek között gyümölcsök, zöldségek, magvak, húsok, valamint tojás és tej volt.

A bioélelmiszerek termelése közben tiltott a szintetikus növényvédő- és rovarölőszerek, fertőtlenítők használata, de hormonokat és antibiotikumokat sem alkalmazhatnak a termelők, az állattartásban pedig előírás a legeltetés is.

"Az emberek többféle okból döntenek az organikus élelmiszerek megvásárlása mellett. Egyike ezeknek a feltételezett egészségügyi előnyük" - mutatott rá Crystal Smith-Spangler kutatásvezető, a Stanford Egyetem munkatársa.

Az összehasonlítás azt mutatta, hogy a növényi és állati eredetű élelmiszerekben nem volt különbség a vitaminok mennyiségében attól függően, hogy organikusan vagy hagyományosan termelték. A tápanyagokban egyetlen apró különbséget fedeztek fel, az organikus termékekben kissé több volt a foszfor. Egyes esetekben organikusan előállított tejben és csirkehúsban valamivel több omega-3 zsírsavat találtak, ám erre csak pár tanulmányban utaltak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hagyományosan előállított élelmiszerek több mint harmadában volt kimutatható valamely peszticid maradványa, míg az organikus termékeknek csupán 7 százalékánál. A bio disznó- és csirkehúsban pedig 33 százalékkal kisebb eséllyel volt jelen három vagy több antibiotikummal szemben rezisztens baktérium, mint a hagyományosan termelt húsokban. Az előírt határértéket Smith-Spangler szerint csak elvétve haladta meg a szennyező anyagok mennyisége az organikus, illetve a hagyományos élelmiszerekben is, ezért nem tisztázott, hogy a kimutatott maradványoknak milyen egészségügyi hatása lehet.

Más kutatók ugyanakkor úgy vélik, hogy szükséges lenne az eddigieknél alaposabban feltárni az organikusan és hagyományosan termelt élelmiszerek közti esetleges egészségügyi és biztonságossági különbségeket.

Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom