8 °C Budapest

Ilyen könnyen nyúlhatják le a pénzed a netes csalók

2016. március 8. 05:50

Egyre többet vásárolunk a neten: 2015-ben az előző évhez képest már 16 százalékkal többet, mintegy 270 milliárd forintot költöttünk el a webáruházakban. Persze ezzel együtt a csalók száma is növekszik, ezért mutatjuk, mire kell figyelni, mik a legnépszerűbb trükkök, lehúzások.


A hazai online kiskereskedelem forgalma tavaly már elérte a 270 milliárd forintot, ez pedig 16 százalékkal haladja meg a 2014-es adatokat. A netes vásárlás során pedig átlagosan 10 100 forintot költöttünk.

Az elektronikus fizetési megoldások továbbra sem tudnak teret nyerni, a teljes online forgalomnak csupán a 16 százalékát fizettük csak így. A legtöbben még mindig az utánvéttel történő fizetési formát kedvelik. Érdekesség azonban, hogy egyre jobban terjed a mobil alapú vásárlás: az online vásárlók egyharmada vásárolt már tavaly az interneten terméket, mobiltelefonja segítségével.

{{EMBED:infogram_0_erdekessegek_a_netes_vasarlasrol_2015}}

Leginkább a vidéken élők használják ki a netes vásárlás előnyeit. Az új belépők aránya pedig mára csupán 4 százaléka csökkent, vagyis aki eddig nem próbálta a ki a netes vásárlást, azt nehéz rávenni, hogy most belevágjon. A bizalmatlanság persze nem alaptalan, ugyanis sokszor előfordulhat, hogy nem azt kapjuk, amire számítottunk.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2014-ben készített felmérésében a vizsgált webáruházaknak 80 százalékában talált valamilyen problémát. 2015-ben pedig a vizsgált webáruházak 88 százalékánál bukkantak valamilyen szabálytalanságra, amiből kára származhatott a vásárlónak.

A legnépszerűbb átverések az online vásárláskor

  • Később vagy egyáltalán nem érkezik meg a termék
  • Valótlan ár van feltüntetve a honlapon
  • A jótállási jegy vagy használati útmutató hiánya
  • Hamisított termék küldése
  • A postázott termék nem azonos azzal, amit megrendeltünk. (pl. ha a neten látott kép csak illusztráció.)

Fontos tudnunk, hogy a online vásárlások során egy különleges jog illet meg minket,

az áru átvételétől vagy a szolgáltatás igénybevételétől számítva 14 napon belül egyoldalúan visszaléphetünk a vásárlástól.

Amennyiben felmerül a gyanú, hogy a webáruház nem jól tüntette fel az árakat, vagy nem tájékoztatott megfelelően, akkor a lakóhelyünk szerinti illetékes kormányhivatalhoz, a vásárlást követően felmerülő problémákkal kapcsolatban, és minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában pedig a békéltető testülethez vagy a bírósághoz fordulhatunk.

Itt is reklamálhatunk

Idén februártól már elérhető az uniós békéltető honlap. Legyen szó adásvételről vagy egy igénybe vett szolgáltatásról honlap segít megtalálni azt a békéltető testületet, amely megoldást kínál a céggel fennálló vita rendezésére.

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

  • Legyen a cégnek címe, ügyfélszolgálati elérhetősége

A legalapvetőbb elvárás, hogy informálódjunk a cégről, akitől rendelni szeretnénk. Semmiképpen ne rendeljük az eladó személyét titokban tartó webáruházból! Arról, hogy a kereskedő valóban létező gazdasági szereplő-e meggyőződhetünk az ingyenesen és elektronikusan elérhető cégjegyzékben. Az ügyfélszolgálatnak pedig az időközben felmerülő kérdéseinket is feltehetjük.

  • Hívjuk fel

Vásárlás előtt próbáljuk ki, hogy az adott boltot eltudjuk-e érni telefonon, és hogy van-e lehetőség személyes reklamációra.

  • Válasszunk biztonságos jelszót

Ha regisztrálni kell egy boltban, érdemes egy új, csak itt használt jelszót választani. A jelszó legyen biztonságos: álljon legalább 10 karakterből, tartalmazzon kis- és nagybetűket, valamint számokat és írásjeleket.

  • Hasonlítsuk össze az árat más oldalakkal

Gyakran előfordulhat, hogy az akciós ár is magasabb, mintha egy másik oldalról rendeltük volna. A túlságosan kedvező ár azonban szintén gyanús lehet, mert fenn áll az esélye annak, hogy a kereskedő ilyen olcsón nem fogja kiszállítani a terméket.

  • Ne feledjük a plusz költségeket

Ilyen lehet például a szállítási díj, díszcsomagolás, vagy a gyorsabban megérkező áru extra költsége. De nem szabad megfeledkezni a szállítási költségről sem, ami távolságtól és a szállítás módjától függően is változhat.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153967769363762" data-title="" data-src="https://e.infogram.com/js/dist/embed.js?snm">Infogram beágyazás
infogram_a_fizetesi_megoldasok_helyzete_2015}}

Az elektronikus fizetési megoldások továbbra sem tudnak teret nyerni, a teljes online forgalomnak csupán a 16 százalékát fizettük csak így. A legtöbben még mindig az utánvéttel történő fizetési formát kedvelik. Érdekesség azonban, hogy egyre jobban terjed a mobil alapú vásárlás: az online vásárlók egyharmada vásárolt már tavaly az interneten terméket, mobiltelefonja segítségével.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

{{EMBED:infogram_erdekessegek_a_netes_vasarlasrol_2015}}

Leginkább a vidéken élők használják ki a netes vásárlás előnyeit. Az új belépők aránya pedig mára csupán 4 százaléka csökkent, vagyis aki eddig nem próbálta a ki a netes vásárlást, azt nehéz rávenni, hogy most belevágjon. A bizalmatlanság persze nem alaptalan, ugyanis sokszor előfordulhat, hogy nem azt kapjuk, amire számítottunk.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2014-ben készített felmérésében a vizsgált webáruházaknak 80 százalékában talált valamilyen problémát. 2015-ben pedig a vizsgált webáruházak 88 százalékánál bukkantak valamilyen szabálytalanságra, amiből kára származhatott a vásárlónak.

A legnépszerűbb átverések az online vásárláskor

  • Később vagy egyáltalán nem érkezik meg a termék
  • Valótlan ár van feltüntetve a honlapon
  • A jótállási jegy vagy használati útmutató hiánya
  • Hamisított termék küldése
  • A postázott termék nem azonos azzal, amit megrendeltünk. (pl. ha a neten látott kép csak illusztráció.)

Fontos tudnunk, hogy a online vásárlások során egy különleges jog illet meg minket,

az áru átvételétől vagy a szolgáltatás igénybevételétől számítva 14 napon belül egyoldalúan visszaléphetünk a vásárlástól.

Amennyiben felmerül a gyanú, hogy a webáruház nem jól tüntette fel az árakat, vagy nem tájékoztatott megfelelően, akkor a lakóhelyünk szerinti illetékes kormányhivatalhoz, a vásárlást követően felmerülő problémákkal kapcsolatban, és minden szerződéssel kapcsolatos jogvitában pedig a békéltető testülethez vagy a bírósághoz fordulhatunk.

Itt is reklamálhatunk

Idén februártól már elérhető az uniós békéltető honlap. Legyen szó adásvételről vagy egy igénybe vett szolgáltatásról honlap segít megtalálni azt a békéltető testületet, amely megoldást kínál a céggel fennálló vita rendezésére.

Hogyan előzhetjük meg a bajt?

  • Legyen a cégnek címe, ügyfélszolgálati elérhetősége

A legalapvetőbb elvárás, hogy informálódjunk a cégről, akitől rendelni szeretnénk. Semmiképpen ne rendeljük az eladó személyét titokban tartó webáruházból! Arról, hogy a kereskedő valóban létező gazdasági szereplő-e meggyőződhetünk az ingyenesen és elektronikusan elérhető cégjegyzékben. Az ügyfélszolgálatnak pedig az időközben felmerülő kérdéseinket is feltehetjük.

  • Hívjuk fel

Vásárlás előtt próbáljuk ki, hogy az adott boltot eltudjuk-e érni telefonon, és hogy van-e lehetőség személyes reklamációra.

  • Válasszunk biztonságos jelszót

Ha regisztrálni kell egy boltban, érdemes egy új, csak itt használt jelszót választani. A jelszó legyen biztonságos: álljon legalább 10 karakterből, tartalmazzon kis- és nagybetűket, valamint számokat és írásjeleket.

  • Hasonlítsuk össze az árat más oldalakkal

Gyakran előfordulhat, hogy az akciós ár is magasabb, mintha egy másik oldalról rendeltük volna. A túlságosan kedvező ár azonban szintén gyanús lehet, mert fenn áll az esélye annak, hogy a kereskedő ilyen olcsón nem fogja kiszállítani a terméket.

  • Ne feledjük a plusz költségeket

Ilyen lehet például a szállítási díj, díszcsomagolás, vagy a gyorsabban megérkező áru extra költsége. De nem szabad megfeledkezni a szállítási költségről sem, ami távolságtól és a szállítás módjától függően is változhat.

{{EMBED:https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10153967769363762

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem