0 °C Budapest

Fontos változás a gyógyszerek felírásában

Pénzcentrum
2012. március 1. 12:25 2 perc

A magyar háztartásokban jelentős mennyiségű felhasználatlan és sajnos sokszor lejárt gyógyszerkészletek vannak szükségtelenül felhalmozva. Ez komoly pazarlást jelent egyrészt a családoknak, másrészt a központi ellátórendszernek is, hiszen a legtöbb készítményhez állami támogatással lehet hozzájutni. A január óta érvényes és a ma életbe lépő jogszabály módosítások ezt a kialakult helyzetet kívánják megszüntetni.

Mint ismert január negyedikétől megerősítést nyert az a szabály, hogy az orvos alapesetben maximum 30 napi gyógyszeradagot írhat fel egy receptre.

Megfelelő indokoltság esetén - kivételesen betegellátási érdekből - az orvos eddig is és a jövőben is rendelhet 1 hónapnál nagyobb mennyiséget, ha az eddigi szabályozásnak megfelelően a beteg nyilvántartásában ellenőrizhető módon feltünteti a 30 napi adagot meghaladó gyógyszerrendelés indokát, megjelöli a gyógyszerrel ellátott időszakot, és a vényre rávezeti a naplószámot valamint azt, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig, időtartamig elegendő.

2012. március 1-jétől hatályba lép az a változás, hogy az orvosnak az azonos időpontban felírt vényeken külön-külön fel kell tüntetnie, hogy a 2. és 3. hónapra felírt gyógyszeradag mikortól váltható ki. Az időpontokat úgy kell megadni, hogy a beteg minden adaghoz időben tudjon hozzájutni, ezért az új szabályozás fontos eleme, hogy az így felírt vények az orvos által megjelölt időpontot megelőző 7. naptól már kiválthatók a gyógyszertárban.

Az eddig hatályos szabályok szerint az azonos időpontban felírt - 90 napig érvényes vények - akár egyidejűleg is kiválthatók voltak. A módosítással elkerülhető, hogy amennyiben a beteg terápiájában változtatás szükséges, a kiváltott, legtöbbször társadalombiztosítás által is támogatott gyógyszerek kárba vesszenek, felesleges költségeket jelentsenek mind a betegnek, mind pedig a társadalombiztosításnak.

Az új rendszer számos előnnyel jár a lakosság részére. Amellett, hogy a megvásárolt gyógyszerek nem egyszerre terhelik a felhasználó zsebét nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy akár néhány hónap alatt is gyakran csökkenhet egy - egy készítmény ára. Ezzel a beteg gyógyszerköltségei is csökkenhetnek, ha nem egyszerre váltja ki a gyógyszereket. Fontos szempont lehet az is, hogy az egyes gyógyszerkiváltáskor a gyógyszerésznek lehetősége van a beteg állapotáról, gyógyszeres kezelésének eredményességéről kérdéseket feltennie, így szükség esetén egészségének védelmében javasolhatja a kezelőorvos felkeresését.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A gyakorlatban korábban rendszeresen az is előfordult, hogy a felfokozott gyógyszerigények miatt, amikor a betegek több havi adagot kívántak egyszerre kiváltani, hiány alakult ki a patikákban. A módosítással a gyógyszertárak is jobban fel tudnak készülni készleteikkel a folyamatos gyógyszerellátás biztosítására. 

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18