Ennyien nem fizetnek a vízért Budapesten

2011. szeptember 21. 20:02 2 perc

Alig két napon belül lezárul a "becsületkassza" címet viselő kezdeményezés a fővárosban, mely során a nyugat-dunántúli becsületkasszák régi hagyományát hozta el a Sopron Bank, hogy játékosan vizsgálja meg, miként állunk a becsületességgel Budapesten. A kampány első három hete alatt korántsem reprezentatív, mégis érdekes eredmény született.

Mint ahogy azt a Pénzcentrum.hu is megírta az ásványvizet tartalmazó italautomatákba nem kötelező pénzt bedobni, fizetés nélkül is el lehet vinni a vizet, de ezzel a "vásárló" a beteg gyerekeket segítő Csodalámpa Alapítványt rövidíti meg.

 


A budapesti "becsületkasszák" megosztották a járókelőket. A két italautomatából összesen közel 8 ezer palack víz fogyott el eddig, mely mennyiség alapján már tendenciáról is beszélhetünk: a kampány harmadik hete után kiderült, hogy a vízért a "vásárlók" közel 40%-a fizetett, 60%-uk pedig fizetés nélkül távozott vele.

 


Nemcsak a végeredmény, hanem a használatban tapasztalható változás is figyelemre méltó. A kampány indulásakor az arány épp a végeredmény fordítottja volt. Eleinte sokan figyelték az automatákat és az azokat használókat, vélhetően ezért az emberek inkább fizettek, mint nem. A médiazaj csökkenésével együtt a vásárlókedv ugyan nem, a fizetési hajlandóság azonban csökkent. A szervezők azt feltételezik, hogy az arra járók megszokták a gépeket és úgy érezték, a figyelem lanyhultával ők is lazíthatnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kérdés volt az is, hogy lesz-e különbség a pesti és a budai automata eredményei közt. Az eredmények azt mutatják, hogy nem volt számottevő eltérés a két városrész közt, mindössze 1% eltérés mutatkozik Buda javára.

 

NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02