Eltűnnek a Saturn elektronikai üzletek Magyarországról, helyükön Media Markt-ok lesznek, november elsejétől - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. A Saturn áruházak garanciális ügyeit a Media Markt üzletek veszik át.
Németh Csongor, a Media Markt magyarországi ügyvezető igazgatója lapunknak azzal indokolta a csak Budapesten működő Saturn áruházak integrálását a Media Markt hálózatba, hogy a gazdasági környezet adta kihívások az eddiginél is átgondoltabb, racionálisabb stratégiát és döntéseket követelnek meg a kereskedelemmel foglalkozó cégektől.
A cég vezetője hangsúlyozta, hogy mindez nem jár együtt létszámleépítéssel és nem befolyásolja negatívan a beszállító cégekkel eddig kialakított korrekt kapcsolatokat sem.
Az új arculat kialakítása semmilyen módon nem érinti a vásárlókat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy még csak ideiglenes jelleggel sem zár be egyetlen üzlet sem, a munkálatokkal a tervek szerint október végére készülnek el.
Az üzletlánc lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a Saturn áruházakban korábban vásárolt, de a jövőben esetlegesen garanciális javításra, vagy cserére szoruló műszaki eszközökkel a jövőben a Media Markt áruházak foglalkoznak.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz