Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 30 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a GVH az Antenna Hungária Zrt.-t.
A Gazdasági Versenyhivatal annak vizsgálatára indított eljárást, hogy a vállalkozás a MinDigTV Extra csomagok népszerűsítésére szolgáló kommunikációs kampányaiban a kedvezményes díjcsomag igénybevételének feltételeiről adott tájékoztatásai megtévesztették-e a fogyasztókat. A vállakozás a MinDigTV Extra szolgáltatási csomagokat (Alapcsomag, Családi csomag, HBO programcsomag) három kampányban népszerűsítette, többféle kommunikációs eszközt alkalmazva (például televíziós reklám, rádió reklám, saját honlap, plakát, szórólap stb.).
A GVH megállapításai szerint az eljárás alá vont egyes reklámjaiban a fogyasztók valótlan információkat kaptak az általuk fizetendő költségekről, mivel több hirdetésben nem szerepelt az a fontos információ, hogy a kínált kedvezményes ár a hűségidőnek csak az első néhány hónapjában fizetendő összeg. Egyes reklámokban megjelent üzenet ezen kívül azt a benyomást kelthette a fogyasztóban, hogy a szerződéskötést követően csak a kedvezményes havidíjat kell havonta kifizetnie, emellett más fizetési kötelezettség nem terheli. A GVH szerint ez azonban nem volt igaz, mert a jelentősebb mértékű aktiválási díjat is fizetni kellett, illetve a fogyasztónak a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódert vagy CA modult kellett vásárolnia, amely tény szintén nem szerepelt a tájékoztatásokban.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az ANTENNA HUNGÁRIA tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor 2011. július 1. és december 31. között alkalmazott három reklámkampányának egyes elemei megtévesztő információkat tartalmaztak a MinDig
TV Extra csomagok ára tekintetében. A fenti jogsértés elkövetése miatt a GVH 30 millió forint bírságot szabott ki az Antenna
Hungária Zrt.-re.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.