A nemzetközi piaci helyzet miatt várhatóan több, a karácsonyi menüben szereplő élelmiszer ára is megdrágulhat karácsony előtt.
Egyre többen fizetnek éttermekben is bankkártyával vagy akár mobiltelefonnal, és ilyenkor sokszor nem egyértelmű, hogy a borravaló összegét is fizethetjük-e ilyen módon, vagy inkább készpénzben illik adni? Tényleg nem kapják meg a pincérek a nekik szánt plusz pénzt, ha kártyával fizetünk?
Habár a szervizdíjat már 9 éve vezették be a borravaló kifehérítésének céljával, ez utóbbit még mindig szívesebben adjuk. A magyarok többsége egyszerűen megszokta és elfogadja a borravaló intézményét. Egy közelmúltban publikált felmérés szerint négyből csak egy ember mondta, hogy legszívesebben eltörölné ezt a szokást.
KATTINTS! "Kötelező borravaló": milliárdokat fizetünk ki szervizdíjként az éttermekben
A borravalóval kapcsolatosan fontos kiemelni, hogy a munkavállaló azt csak a munkáltató előzetes hozzájárulásával fogadhatja el. Ebből következik, hogy annak összege az alkalmazottat illeti meg. Igaz az, hogy milyen módon kapja meg a pénzt, alapvetően a felek megállapodásától függ - mondta el a Nemzeti Adó-és Vámhivatal a Pénzcentrum kérdésére. Ugyanakkor ennek kapcsán meg kell jegyezni, hogy
Ez azt is jelenti, hogy nem "váltható" automatikusan készpénzre az aznapi borravaló teljes összege. Ilyen esetekben havonta bérként/jövedelemként fizetik ki az alkalmazottnak a borravalót. Így pedig már szja-kötelezettség is terheli az összeget a járulékfizetési kötelezettség mellett (vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló egyéb esetben adómentes bevétel).
"Felesleges kártyával borravalót adni"
Mindezek tükrében érdekesnek hat az az eset, melyet olvasónk osztott meg lapunkkal. Elmondása szerint az éttermi számla rendezésekor úgy tájékoztatták, hogy a számla végösszegéhez nem üthetik hozzá külön a borravaló összegét, ha kártyával szeretné a két tételt egyben fizetni. A felszolgáló az új, online-pénztárgépekre hivatkozott. Az adóhivatal lapunk kérdésére azonban elmondta, hogy
De olyan is előfordult már, hogy az alkalmazott azzal hárította el a borravaló bankkártyás fizetését, hogy "felesleges, úgysem kapják meg azt az összeget". Pedig az adóhatóság lapunk kérdésére elmondta, hogy
Egyre több helyen lehet viszont találkozni olyan POS terminálokkal, amelyeken először külön be lehet ütni a borravalónak szánt összeget, ezután pedig külön a számla eredeti végösszegét. A borravaló bankkártyás fizetése történhet az egyébként fizetendő ellenértékkel együtt és attól külön (utólag) is; a lényeg az, hogy arról szabályos bizonylat (nyugta, számla) készüljön - tudtuk meg a NAV-tól.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Sajnáljuk, de 1500 forint alatt nem tudunk bankkártyát elfogadni" - több vendéglátóhelyen is találkozhatunk ezzel a visszautasítással. Pedig az üzleteknek elméletileg nincs lehetősége arra, hogy értékhatárhoz kösse a kártyás fizetést. Habár törvényi szabályozás nincs rá, a kártyaelfogadói általános szerződési feltételek nem engedik meg, hogy a bankkártyás fizetést bizonyos értékhatárhoz kötve határozza meg a kereskedő.
Általában a kártyás fizetések elfogadásának magas banki díjaival magyarázzák az értékhatárok szabását. Ugyanakkor az egyik népszerű budapesti borbár szakmai vezetője kérdésünkre elmondta, hogy tapasztalatuk szerint itthon még nem terjedt el annyira az egyérintéses fizetés, hogy egy zsúfolt péntek vagy szombat estén megengedhessék maguknak a tranzakciónkénti akár csak pár másodperces csúszást. A szakmai vezető hiába használja külföldön is előszeretettel a kártyáját, a bárban nem anyagi megfontolások, hanem a vendégek kényelme miatt döntöttek úgy, hogy a kisebb (1500 forint alatti) összegek esetén nem tudják elfogadnia a bankkártyát.
Összességében tehát a lehetőség adott, hogy bankkártyával adjuk a borravalót. Ugyanakkor nem meglepő, ha a pincérek jelzik, hogy inkább készpénzben kérnék azt. A bankkártyás fizetés esetén ugyanis egyrészt nem lehet aznap kivenni a borravalót a kasszából, és csak hó végén kapják azt meg bérjövedelemként. Ami pedig már egy járulékokkal és szja-val csökkentett összeget jelent. Amennyiben tényleg a kiváló kiszolgálást szeretnénk megköszönni a pincérnek, akkor érdemes lehet egy kis aprót is tartani magunknál, és külön odaadni a felszolgálónak.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.