A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Vásárlási kényszer és túlfogyasztás, avagy ismét nyakunkon a Black Friday. Ám az akciók hatására, sok esetben feleslegesen vásárolt termékek egy része bizony utólag az online piactereken köt ki. A túlfogyasztást csúcsra pörgető időszakhoz kapcsolódóan a Jófogás idén is készített egy felmérést, amit csaknem 1500 felhasználó töltött ki.
A Jófogás nem reprezentatív online felmérésének eredményei szerint a megkérdezettek közel fele érezte már, hogy szüksége lenne vásárlásmentes időszakra, és épp ennyien gondolják, hogy az év végi akció- és leárazásdömping kifejezetten káros a mentális egészségükre.
Eközben a kitöltők megközelítőleg ötöde állította, hogy érez vásárlási kényszert a Black Friday szezonjában, sőt: továbbra is vannak, akik 1 millió forintnál is többet is költenek. Minden tizedik kitöltő pedig vásárolt már feleslegesen terméket az akciók hatására és ugyanebben az arányban azokat utólag el is adták.
Azonban örömmel látjuk, hogy tavalyhoz képest szinte hasonló, 60% körüli azoknak az aránya, akik a túlfogyasztás helyett a használt cikkek vásárlását részesítik előnyben. Nem meglepő, hogy sokan most is inkább használtan vásárolnak, hiszen az apróhirdetési piacterek folyamatosan fenntartható és megfizethető vásárlási lehetőségeket kínálnak. A kedvezményes ajánlatokat pedig nemcsak a Black Friday időszakában, hanem egész évben keresi a megkérdezett felhasználók több mint fele. Ennek része az is, hogy aggódnak a túlfogyasztás negatív hatásai miatt, és az is, hogy a környezetre is pozitív hatással legyenek
– emelte ki Takács Borbála, a Jófogás marketing- és kommunikációs igazgatója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A környezeti hatások csökkentése mellett fontos szempont még, hogy a Jófogáson ekkortájt a felhasználók kifejezetten az egyedi, különleges, vagyis bolti forgalomban nem kapható termékeket keresik (38%).
A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje 2023
Egy olyan eseménydús, bonyolult és főleg nehéz év végén, mint az idei volt, érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkozni, hogyan is telt, hogyan is érezzük magunkat a bőrünkben. 2023-ban csúcsokat döngetett az infláció: a fizetések hónapról hónapra kevesebbet érnek, miközben a szolgáltatások és a termékek ára az egekben. Ezen kívül továbbra is háború dúl a szomszédos országban, ahogy a Közel-Keleten is eszkalálódott a konfliktus. A pandémia ugyan hivatalosan is véget ért, ám a következményeit még sokáig fogjuk nyögni, az éghajlatváltozást pedig már a saját bőrünkön tapasztalhatjuk: elég csak kinézni az ablakon. Törökországot és Szíriát pusztító földrengések tarolták le, amiben több, mint 57 ezer ember vesztette életét. Ilyen körülmények között nehéz pozitívnak maradni.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját
- Így fognak kinézni az EP-választás szavazólapjai