A korábban bejelentett tervekkel összhangban a Telekom júliusban megkezdte mobilinternet-hálózatának modernizációját a budapesti metró vonalain is - tájékoztat csütörtöki közleményében a távközlési vállalat.
A felújítás és a cellák bekapcsolása szakaszosan történik, így a T-Mobile ügyfelei számára fokozatosan válik elérhetővé a korábbinál lényegesen gyorsabb 3G/HSPA+ alapú mobilinternet szolgáltatás. A modernizáció az M3 vonalon kezdődött, itt a Kálvin tér és a Lehel tér állomások között már be is fejeződött a régi technológia újabbra cserélése. A második fázisban az M1 vonalán modernizálták a hálózatot, s ennek eredményeképpen jelenleg már 3G-vel mobilnetezhetnek a T-Mobile ügyfelei a budapesti M1 metróvonal teljes hosszán és az M3 belvárosi szakaszán. A tervek szerint őszre befejeződik a teljes M1/M2/M3 metróhálózat lefedése.
A 3G/HSPA+ lefedettség kiterjesztése mellett a 4G/LTE hálózat fejlesztése is zajlik. A T-Mobile a nyár során Budapest agglomerációjába is elviszi az új generációs, 4G/LTE alapú mobilinternet szolgáltatást, és folytatódik Budapest lefedése is. Jelenleg kültéren Budapest lakosságának 98 százaléka számára elérhető a 4G/LTE szolgáltatás, a vidéki városok közül pedig már Siófok, Keszthely, Hévíz, Debrecen, Győr, Kecskemét és Szombathely városok nagy részén is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt