A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki.
A Ház a törvényt - amelyet 331 igen szavazattal, egy nem ellenében fogadott el - a fideszes Mágori Józsefné és Zsigó Róbert kezdeményezésére egészítette ki a fenti a rendelkezéssel, amely azt is megtiltja, hogy a közszolgáltató cégek külön díjat számítsanak fel a nyomtatott számla egyszeri kiadásáért.
A jogszabály - amely a kihirdetése után két hónappal lép hatályba - a közszolgáltatások körébe sorolja a víziközmű-, a földgáz-, a villamosenergia- és a távhőszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatást.
A törvény meghatározza a fogyasztók körét, közéjük tartozhatnak majd civil szervezetek, egyházak, társasházak, lakásszövetkezetek, a kis- és közepes vállalkozások is, ha árut vesznek, kapnak, használnak, igénybe vesznek, illetve az áruval kapcsolatos kereskedelmi ajánlat címzettjei.
Tartalmazza a jogszabály azt is, hogy az állam a fogyasztóvédelmi oktatással kapcsolatos feladatait az iskolákkal, a fogyasztóvédelmi hatósággal, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel együttműködve látja el.
Az ügyfélszolgálatok működtetését pontosították és szigorították, például a telefonon vagy elektronikus úton közölt panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítóval ellátni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A jogszabály alapján az ügyfélszolgálatoknak a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva kell tartaniuk, és ugyanígy a telefonos ügyfélszolgálatnak is elérhetőnek kell lennie napközben legalább egyszer, tizenkét órán át.
Az új fogyasztóvédelmi törvényben rögzítették azt is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek pert indíthatnak a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A Leverkusen megint csodát tett a hajrában, döntős az Európa-ligában
- Mérföldkő a magyar oktatásban – diabmentor műhelyek
- Eldőlt: ilyen büntetés jár a mozgósítás elkerüléséért Ukrajnában
- Súlyos börtönbütetést kapott a makói pedofil
- „Kína meghívta Magyarországot” – a nap hírei
- Ferenc pápa kihirdette a 2025-ös szentévi bulláját