Tavaly decemberben az előző hónaphoz képest emelkedett az előfizetések száma a hazai mobilpiacon, mind a teljes előfizetői szám, mind pedig a forgalmazásban lévő előfizetések száma emelkedést mutatott, az egy évvel korábbi szinthez képest azonban egyre növekvő mértékű a visszaesés az előfizetések számában. A 100 lakosra jutó előfizetések száma is emelkedett, tavaly év végén 117,3 mobil előfizetés jutott 100 lakosra. A tavalyi utolsó hónap nyertese a T-Mobile és a Vodafone volt, több mint 30-30 ezer ügyfelet szereztek decemberben, míg a Telenor ügyféltábora több mint 10 ezerrel csökkent, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
47 ezerrel, közel 11,69 millióra emelkedett a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest több mint 112 ezerrel nőtt, így ez az érték közel 11,1 millió volt tavaly év végén.
2011 decemberében a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 117,35 SIM-kártya jutott.
Tavaly
decemberben a T-Mobile és a Vodafone piaci részesedést tudott szerezni,
míg a Telenor ügyfeleket veszített a hónapban. December végére a
hívásfogadásra alkalmas kártyák alapján számolva a T-Mobile részesedése
az előző havi 44,93 százalékról 45,04 százalékra, a Vodafone-é 22,81
százalékról 22,99 százalékra nőtt, míg a Telenoré 32,25 százalékról
31,97 százalékra csökkent.
Tavaly
év végére a forgalmazásban résztvevők, azaz a havi díjas előfizetéssel
rendelkezők és az előre fizetett előfizetések közül az utolsó három
hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone piaci
részesedése az előző havi 22,59 százalékról 22,62 százalékra, a
T-Mobile-é 45,38 százalékról 45,40 százalékra emelkedett, míg a Telenoré
32,03 százalékról 31,98 százalékra csökkent.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A
tavalyi év utolsó hónapja komoly mozgásokat hozott az egyes
szolgáltatók ügyfélszámában, a T-Mobile és a Vodafone több mint 30 ezer
ügyfelet szerzett, míg a hónap vesztese a Telenor volt, több mint 10
ezerrel csökkent az ügyfélszám.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei