Európában december 23-a lesz a legforgalmasabb nap a vásárlások tekintetében. A Visa Europe körülbelül 50 millió tranzakció lebonyolítására számít, mely több mint 2,6 milliárd euró értékű költést jelent majd a társaság kártyáin, az év legforgalmasabb napján, amikor az emberek utolsó karácsonyi ajándékaikat szerzik be.
A nap folyamán várhatóan a vásárlók percenként közel 2 millió eurót költenek, mely költések 70 százaléka várhatóan betéti kártyán történik majd. Ez a rekord összeg 9 százalékos növekedést mutat a tavalyi évi eredményekhez képest.
A társaság tapasztalatai alapján az év legforgalmasabb napja mindig december 23-a. Idén viszont arra számítanak, hogy a legforgalmasabb óra nem erre a napra esik majd. Mivel Szenteste ebben az évben szombatra esik, a kártyatársaság úgy jósolja, hogy a tranzakciók számát tekintve a legmozgalmasabb időszak december 24-én 12 és 13 óra között várható.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők