Németországban évente közel 20 millió tonna élelmiszer kerül a szemétbe a szavatossági idő lejárta miatt. Részben ezért is vita kezdődött arról, nem lenne-e helyesebb csupán az egyes élelmiszerek tartósságát feltüntetni a csomagoláson.
Az InfoRádió beszámolója szerint Németországban a lakosság zöme egyszerűen a szemétbe dobja azt az élelmiszert, amelynek a szavatossági ideje lejárt. Becslések szerint minden második salátafej és burgonya, minden harmadik vekni kenyér kárba vész.
Így évente közel 20 millió tonna élelmiszer megy veszendőbe, holott a jó részük még fenntartás nélkül fogyasztható lenne, mert - mint élelmiszer-szakértők hangsúlyozzák - a csomagoláson feltüntetett dátum nem a lejárati idő, hanem csupán arra utal, hogy valamely termék megfelelő tárolás esetén meddig felel meg a gyártó és a vásárló legmagasabb elvárásainak.
Így a szavatosságra vonatkozó adat nem jelent figyelmeztetést egészségügyi szempontból. A német fogyasztóvédelmi rendelkezések értelmében egy élelmiszerüzlet át is dátumozhatja a szavatossági időpontot, ha az áru minősége kifogástalannak tűnik az ellenőrzés során.
A kormány élelmezési szakbizottsága élén álló Hans-Michael Goldmann indítványozta, hogy két időpontot tüntessenek fel a csomagoláson: az egyik a maradéktalan élvezhetőségre, a másik pedig az egészségügyi meggondolás nélküli fogyaszthatóságra utaljon. Goldmann szerint így elejét lehetne venni annak, hogy élelmiszerek tonnaszámra menjenek a szemétbe. Jelenleg évente az egy főre eső veszendőbe ment élelmiszerek ára meghaladja a 300 eurót.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ilse Aigner fogyasztóvédelmi miniszter eddig az Európai Unió rendelkezéseire hivatkozva utasította el a változtatást az eddigi gyakorlaton. Az EU a szavatossági idő egységes megjelölését írja elő valamennyi tagállam számára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek