Az augusztus 20-i hétvégével zárulhatnak a nagy nyári leárazások - értesült piaci forrásokból a Pénzcentrum.hu. A kereskedők bizakodnak, sokan a reálhozamot is olcsó ruhára költik, a legtöbb család már az őszi iskolai szezonra vásárol.
A Pénzcentrum.hu információi szerint legkésőbb az augusztus 20-i hétvégéig tartanak ki a nyár leárazások. A legnagyobb leértékelések a ruházati cikkeknél mutatkoznak, budapesti és vidéki bevásárlóközpontokban egyaránt találkozhatunk 40-50, sőt, akár 70 százalékos árengedményekkel is.
Az akciók indításának egyik indoka a tavasz kollekciók "kiszórása": a kisebb haszonnal értékesített termékek így - jó esetben- nem maradnak a kereskedők nyakán, nem foglalják a polcokat az őszi szezon újabb termékei elől, ráadásul a termékek tárolásával járó komoly költségeket is meg lehet így spórolni.
Elköltik a reálhozamot
Az elmúlt időszakban a kormányzati intézkedések erősítették a háztartások pénzügyi helyzetét, ez pedig egyértelműen meg fog látszani a foigyasztásban is -nyilatkozta a Pénzcentrum.hu kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Azt a főtitkár is elismeri, hogy a svájci frank árfolyama, a törlesztőrészletek növekedése gyengíti a háztartások pénzügyi helyzetét, ez azonban a magyar családok csak egy részéről mondható el.
Ezért Vámos György szerint a legjobbkor kapják meg a magyar háztartások a reálhozamot, amit egyesek hiteltörlesztésre fordítanak, mások befektetik, egy jelentős részét - akár 100 milliárd forintnál is többet- azonban el fogják költeni.
A nyári leértékelések egyfajta vonzerőt jelentenek a vásárlók számára, sokan a reálhozamot az iskolakezdéshez használják majd fel, de a hatás akár még a karácsonyi fogyasztási csúcsszezonban is érzékelhető lesz, azaz a családok egy része csak karácsonykor költi majd el azt a pénzt, amihez a nyugdíjpénztári visszalépéssel jutott - véli az OKSZ főtitkára.
Érdemes vásárolni az iskolakezdésre
Tapasztalataink szerint a legnagyobb árengedményeket a cipőboltokban, leginkább a sportcipőknél találhatjuk, de hasonlóan olcsók a minőségi alsóneműk, zoknik, fürdőruhák. A szezonális termékek közül a (márkás) napszemüvegeknél is szép számmal találhatunk olcsó darabokat -igaz, a nevesebb gyártók termékei így is 10-15 ezer forintnál kezdődnek.
Sokan már most elkezdenek vásárolni az őszi szezonra, a következő tanévre. Kimondottan olcsón vehetünk például nadrágokat, ingeket, vékonyabb pulóvereket, vagy épp átmeneti kabátot -akár gyerekméretben is. Több helyen láttunk jó minőségű pamutpólókat, amelyekhez már 1000-1500 forintért is hozzájuthatunk. Sportcipőt is érdemes még most, nyomott áron venni: amint azt kérdésünkre egy budapesti cipőbolt üzletvezetője elmondta, a (jelenleg leértékelt) tavaszi cipők tökéletesek az őszi, csapadékos időjárási viszonyokra is.
Ennél már nem nagyon lesz olcsóbb
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A nagy nyári leárazások pünkösd után kezdődtek, általánosságban elmondható, hogy a termékek hétről-hétre egyre olcsóbbak lettek. Az általunk megkérdezett kereskedők szerint az akciószezonból hátra lévő néhány hétben már nem valószínű, hogy lejjebb mennek az árak, amelyeken a kereskedőknek már alig van hasznuk. A forgalom azonban tovább növekdhet, leginkább a szokatlanul hűvös, csapadékos időjárás miatt tapasztalják a kereskedők, hogy kimondottan többen mennek vásárolni ezekben a napokban. A következő - a jelenleginél kisebb- leértékelési hullám várhatóan az ősz közepén, a téli kollekciók megjelenésével indul, míg a nyárihoz hasonló méretű akciókkal január elejétől, a karácsonyi szezon lecsengésével találkozhatunk.
Mire érdemes figyelni, ha leárazáskor vásárolunk?
Amennyiben a sok átárazás miatt egy termékkel összefüggésben két ár szerepel, akkor a fogyasztónak jogában áll az alacsonyabb árat fizetni. Ugyanez a helyzet akkor, ha a pénztárban magasabb ár jelenik meg a vonalkód leolvasásának eredményeképpen, ilyenkor a vevőszolgálat kell hogy visszaadja a különbözetet.
Az akciós termékre — ha nem értékcsökkent — ugyanúgy vonatkozik szavatosság vagy adott esetben jótállás, mint a nem akciósra, így reklamálni ilyen esetben is lehet. Nem mondhatja tehát azt a kereskedő, hogy akciós terméket nem lehet "visszahozni". Kivétel ez alól természetesen az, amikor egy termék olyan hibával rendelkezik, amelyet közöltek a vásárlóval. Más hiba esetén azonban ilyenkor is érvényesíthető a szavatosság.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent