Már a szerencsés kevesek használhatják a pénteken Magyarországon is boltok polcaira került iPad 2-t. Aki ekkor nem jutott hozzá sokáig várhat még, minden darabot elkapkodtak. Mire megérkezik az utánpótlás több más márka is készen áll majd a maga megoldásával, amivel élesebb verseny veheti kezdetét - írja a Világgazdaság.
A kereskedők csak múlthét szerdán, vagyis az értékesítés megkezdése előtt két nappal, tudhatták meg mekkora mennyiség kerülhet hozzájuk. Az amerikai hisztérikus vásárlás miatt európai boltokba csak kisebb mennyiség jutott, a megérkező árut hamar le is foglalták a hazai vevők.
"Sorszámot kellett osztanunk a boltjainkban, akkora volt az érdeklődés, a készleteink egy órán belül elfogytak" - emelte ki Várkonyi Balázs, az Extreme Digital vezérigazgatója.
A többi magyarországi forgalmazónál is kiürültek a raktárak, akik pénteken nem jutottak iPad-hoz várakozási listára kerültek.
Mire viszont elfogynak a nevek a listáról megérkezhet a konkurencia is. A szinte teljesen azonos paraméterekkel rendelkező Samsung Galaxy Tab is nyár elején várható, ami felveheti a versenyt az iPad-el, mind árban, mind teljesítményben. De ekkora a Motorola és az LG is beszáll a tablet-ek harcába.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Önkéntesek is segítenek a hajóbaleset áldozatainak felkutatásában - videó
- Szívszorító videó - így emelték ki a Dunából a Verőcénél balesetet szenvedett motorcsónakot
- Teljessé vált az NHL főcsoportdöntőinek mezőnye
- Tömeges ütközés az M7-esen, kilométeres dugó alakult ki
- Az Egyesült Államok időt nyerhet Gázában
- Okostelefonról lehet időpontot foglalni a szakrendelésekre - kiderült, mikortól