Két miskolci bevásárlóközpontban is meglopták a vásárlókat december első napjaiban, mivel azok a bevásárlókocsiban hagyták pénztárcájukat. Egy tiszaalpári nőtől a szemfüles tolvajok az egyik áruház parkolójában a bevásárlókocsin elhelyezett kézitáskáját tulajdonították el, amiben az iratok mellett mintegy 400 ezer forintnyi készpénz volt. Egy kecskeméti nagyáruházban vásárolt az a debreceni férfi, akitől valaki ellopta a bevásárló kocsiban elhelyezett kézitáskáját - adta hírül a delmagyar.hu.
A rendőrség akciót indított , hogy kiszűrje az ünnep előtt szaporodó gépkocsi feltöréseket és zsebtolvajlásokat a nagyobb bevásárlóközpontok környékén. Az adventi időszakban megnövekedett tolvajlások ellen nem árt, ha mi magunk is védekezünk.
Érdemes figyelnie a vásárlóknak arra, hogy a nagy sietségben nyitva felejtett vagy lehúzott ablakkal otthagyott autókból a tolvajok előszeretettel emelik el az értékeket. Nem árt, ha kétszer is megbizonyosodunk róla, hogy az autót bezárva hagyjuk e ott a parkolóban, amíg vásárolunk.
Tipikus vásárlói könnyelműség az is, ha a bevásárlókocsin ellenőrizetlenül logó kabát zsebébe, vagy nyitott táskába dobjuk a pénztárcát. Figyeljünk arra is, hogy ne hagyjuk őrizetlenül a megpakolt bevásárlókocsit vagy az ajándékkal teli szatyrokat a fizetés után, mert azokból könnyedén kilophat valamit egy arra ólálkodó tolvaj.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba