Az év végéig megszűnik a vezetékes távhívások tárcsázásánál sok esetben még most is hallható második tárcsahang - mondta Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlési elnökhelyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette, most a második búgó hangjelzés akkor hallható, amikor valaki a hagyományos vezetékes telefonhálózatokban a 06-os belföldi, valamint a 00-ás nemzetközi előszámot hívja.
A második tárcsahang bevezetését 1964-ben a belföldi és nemzetközi távhívás lehetővé válása indokolta. A helyi telefonközpontok nem voltak felkészítve hosszabb számok tárolására, ezért a 06 belföldi, majd 1972-től a 00 nemzetközi, külföldi előtét tárcsázását követően egy újabb, úgynevezett második tárcsahang jelezte a belföldi illetve nemzetközi távhívó központra történt sikeres kapcsolódást. Az előfizető pedig csak ezt követően kezdhette el tárcsázni a hívószámot.
Ma már azonban a hagyományos telefonközpontok technológiai fejlődése miatt semmi nem indokolja a távhívó előszámok után hallható második tárcsahang fenntartását, ezért jogszabály is kötelezi a szolgáltatókat annak 2010. december 31-ig történő megszüntetésére.
Kérdésekre válaszolva Villám István, a Magyar Telekom operatív szabályozási osztályvezetője közölte, a társaságnál néhány tízmillió forintba kerül az átállás. Az előfizetőknek az átállást illetően semmit nem kell tenniük, csupán az első búgó hang után a teljes számot kell tárcsázniuk.
A szolgáltatók a változásról értesítették, értesítik az előfizetőket, illetve az NMHH és a szolgáltatók - Invitel, UPC, Magyar Telekom - honlapján is lehet tájékozódni róla. A Magyar Telekom négy-öt ütemben hajtja végre a változtatást, s december 10-re be is fejezi az átállást. Az Invitel december 24-ig állítja át központjait.
Az átállás nem okoz szolgáltatás-kiesést, a központok átprogramozását jelenti, ami legfeljebb pár másodpercet vesz igénybe.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Takács Péter, az NMHH hírközlési és média biztosa elmondta, a változás nem érinti a kábeltelefonokat és a mobiltelefonokat, csak a régi klasszikus rézkábeles hálózatok eszközeit. Így egyebek mellett érinti a régi alközpontokat, a nyilvános állomásokat, az olyan távfelügyeleti rendszereket, például riasztóberendezéseket, amelyek hagyományos telefonon hívják fel a központokat és faxgépeket. A faxgépeken az első tárcsahangot követő szünetjelet kell kiiktatni.
Az elnökhelyettes elmondta, elsőre nagyon kis változásnak tűnik a második tárcsahang megszűnése, de ez is egy lépcsőfok ahhoz, hogy megváltozzanak a telefonálási szokások. A változás mintegy 2,5 millió háztartást érint, s több ütemben történik meg az év végéig.
Kérdésekre válaszolva elhangzott, technológiai szempontból ma már az első tárcsahangra sincs szükség, a vezetékes telefonok is működhetnének úgy mint a mobilok, de most csak második tárcsahangot iktatják ki.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt
- A német gazdaság vagy a válogatott pörög majd jobban az Eb-n?
- Lezuhanhatott az iráni elnök, ellentmondó információk érkeznek a balesetéről
- Patrióta harcosokról beszélt üzenetében Orbán Viktor
- Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen