Senki nem ellenőrzi, hogy a gyermekvédelmi kedvezményt a szülők iskolakezdésre költik-e - számolt be a Borsod Online.
A lap egyik olvasója arról számolt be, hogy a környezetében élő hátrányos helyzetű emberek, amint megkapták gyermekeik után járó "tanszersegélyt", a pénzt a kocsmába vitték, nem pedig a gyerekek iskolakezdésére fordították.
A miskolci önkormányzat illetékes osztályvezetője elmondta, hogy tanszersegély valójában nem létezik, augusztus elején a hátrányos helyzetű családok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapták kézhez, melynek összege gyermekenként 5800 forint. A pénz felhasználásának ellenőrzésére sem az önkormányzatnak, sem más hivatalnak nincs jogosítványa, bár a kedvezmény egyik felét éppen azért utalják augusztus elején, hogy az az iskolakezdést segítse.
Az egyik miskolci általános iskola igazgatójának tapasztalatai szerint az általa vezetett két intézményben a hátrányos helyzetű szülők ötöde valóban nem szerzi be gyermekeinek a tanuláshoz szükséges eszközeit. Ceruza és toll még csak-csak akad, de tornaruha, tornacipő, körző, vonalzó vagy zsebszámológép már hiányzik a gyerekek táskájából. Az igazgató hozzátette, hogy körülbelül 5 évvel ezelőtt az iskola gyermekvédelmi felelőse vásárolta meg a taneszközöket, sőt az élelmiszert is azoknak a családoknak, ahol a szülők a pénzt nem gyermekeikre költötték, ez azonban azóta törvényi változás miatt megszűnt.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak