Jogsértő módon akciózott tavaly júniusban a Media Markt - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Emiatt a műszaki kiskereskedelmi láncnak 10 millió, az akcióban szintén részt vevő Credigen Banknak pedig 15 millió forint bírságot kell fizetnie.
A Media Markt ingyen hitelként népszerűsítette a Credigen által kínált áruvásárlási hitelt. A versenyhatóság megállapította, hogy az állítás nem volt valós, mivel a Credigen a hitel folyósításának feltételeként hitelfedezeti biztosítás megkötését írta elő. Ennek viszont költségei vannak az ügyfelek számára.
A GVH szerint az ingyen hitelről a fogyasztó nem feltételezi, hogy ha a hitelképességi vizsgálat számára kedvezőtlen eredménnyel zárul, a kölcsönt akkor is megkapja, de már nem ingyen, hanem havi 0,51 százalékos biztosítási díj fejében. Ez azt jelenti, hogy egy 170 ezer forintos notebook 30 hónapos hitellel történő megvásárlása, 26 ezer forint többletköltséggel jár. Emiatt a Media Markt hirdetései a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe ütköztek.
A GVH szerint a jogsértésért mind bank, mind a kereskedő felelős. Utóbbi ugyanis az akció révén növelhette forgalmát és bevételeit. Így a Credigen végül 15 millió, a Media Markt pedig 10 millió forint bírságot kapott.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.