Rosszul kalkuláltak azon magyar tojástermelők, akik azzal számoltak, hogy egy németországi technológiaváltás miatt emelkedni fog a tojás itthoni ára. Várakozásaik nem jöttek be, sőt az egyre erősödő importnyomás jelentősen lenyomta a termelői árakat - írja a Magyar Nemzet.
Miközben a boltokban a tálcás tojás ára változatlanul nagyjából 30 forint körül mozog, addig a termelői ár mintegy 45%-kal csökkent, darabonként egészen 12,5 forintig. A termelők szerit egy tojás bekerülési költsége itthon 16 forint, ezért komoly veszteséget könyvelhetnek el az értékesítésen, miközben a forgalmazók haszna növekedett.
Pedig eredetileg nem így számoltak a hazai tojástermelők. Bíztak abban, hogy egy Németországban végrehajtott technológiaváltás miatt időszakosan hiány alakulhat ki az európai tojáspiacon. Ám végül ez nem így történt: a német termelők kínálata nem esett vissza jelentősen, és a fokozódó import hatására megmaradt az árutöbblet az uniós tojáspiacon. A termelők szempontjából kedvezőtlenül hat az árakra a hazánkban megjelent indiai tojás is.
A Baromfi Terméktanács Tojásszövetsége a hazai piac védelme érdekében már megkezdett egy új minőségbiztosítási rendszer kidolgozását, amely adminisztratív eszközökkel próbál gátat szabni a külföldi tojás Magyarországra áramlásának - nyilatkozta a lapnak Földi Péter, a szervezet elnöke. Földi hozzátette: a szervezetnél pozitívan értékelik a kormány másodlagos élelmiszer-vizsgálatra irányuló intézkedési tervét is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba