Áremelés után is a legolcsóbb Havonta jelentkező drogéria körképünk immáron negyedik állomásához érkeztünk, és már szinte meg sem lepődünk az eredményeken. Bátran kijelenthetjük, hogy a hazai drogériák közül a Rossmann magasan veri ár tekintetében versenytársait: ebben a hónapban is több, mint 13 százalékkal kevesebbet fizettünk árukosarunkért, mint a legdrágább üzletben.
Februárban indítottuk el drogéria körképünket, hogy kiderítsük, melyikbe érdemes betérni a háztartási higiéniai csomag beszerzésekor. Bár a vásárlók alacsony árakat keresve inkább a diszkontokat keresik fel, míg a kisboltokban és drogériákban a minőségi termékeket keresik, mégsem mindegy, hogy mennyire kell a zsebünkbe nyúlni egy-egy közepes bevásárlás alkalmával. A Rossmann etekintetben verhetetlennek tűnik, hiszen körképünk elindítása óta a 15 termékből álló kosarunk minden hónapban ott volt a legolcsóbb.
A drogériák közül a dm, a Rossmann és a Schlecker kínálatát hasonlítjuk össze, mivel ezek alkotják nagyságuk és piacra lépésük tekintetében is a drogériák legnagyobb csoportját. Az itt kapható kozmetikai, háztartási vegyiáru és papíráru termékcsoporton belül a pelenkák, dezodorok, fogkrémek és tusfürdők esetében kiemelkedő a piaci részesedésük, de ezek mellé betettünk még fiktív kosarunkba mosogatószert, mosóport, öblítőt, papír zsebkendőt, vécépapírt és még néhány apróságot, melyek a háztartási higiéniai csomag törzsét képezik.
A kosár összeállítása természetesen szubjektív, mivel adott termékkategórián belül kénytelenek voltunk egy márkát kiválasztani, ami alapján elvégezhetjük a próbavásárlást. Az egyes termékek kiszerelésének megválasztásakor szándékosan kisebbet választottunk, abból kiindulva, hogy drogériákban nem feltétlenül a nagybevásárláskor megszokott mennyiséget szerezzük be.
Az árukosarunk egyes üzletekben mért árait ábrázoló grafikonon látszik, hogy az áprilisra jelentősen kinyílt olló májusban némiképp zsugorodott (13,19 százalékos árkülönbség): a Rossmannban enyhén emelkedtek ugyanis az árak, szemben a másik két drogéria áraival.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Lássuk az árakat!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt