Ugyan a magas inflációs környezetben nő a fogyasztói tudatosság, továbbra is meghatározóak az impulzusok a kelet-közép európai fogyasztók vásárlási szokásaiban.
Jobban van az a férfi, akit azért szállítottak kórházba, mert véletlenül egy erősen lúgos folyadékból ivott. A férfi azt hitte, hogy energiaital van a palackban -írja az inforadio.hu.
Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba csütörtökön egy fiatalembert, aki egy budaörsi hipermarketben lett rosszul, miután valamilyen erősen maró folyadékot ivott. Bogyai Krisztián az InfoRádiónak elmondta, energiaitalt szeretett volna inni, mialatt szünetet tartottak, de miután beleivott a palackba, érezte, hogy a folyadék erősen marja. Azt mondta, biztos abban, hogy a palackot ő bontotta fel először.
A férfi hozzátette: a kollégáját küldte el, hogy vegyen neki energiaitalt munkaszünetben. Egy korty után is érezte, hogy "mindenét marja" az ital.
Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, szakértők bevonásával vizsgálják az esetet. Hozzátette, elképzelhető, hogy összecserélték a palackokat, és a férfi ezért ivott a feltehetően tisztítószert tartalmazó flakonból.
Hangsúlyozta: az ÁNTSZ helyszínre érkező munkatársai kizárták, hogy az energiaitalokat tartalmazó dobozokban eredendően van ilyen vegyszer.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei