Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a TeleMedia Kft. 2008. szeptember 16. és 2008. november 7. között - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A vállalkozás az ATV-n sugárzott, "Többet ésszel" című játékába többször betelefonálóknak törökországi utazást ígért, de végül egyetlen fogyasztó utaztatására sem került sor. A vállalkozás emiatt 3 millió forint bírságot kapott.
A GVH-hoz számos fogyasztói panasz érkezett azzal kapcsolatosan, hogy a TeleMedia InteracTV Produkciós Kft. (TeleMedia) által készített és az ATV által sugárzott "Többet ésszel" című műsorban ígért törökországi utazást/nyaralást a fogyasztók nem tudták igénybe venni. 2008. szeptember 16-a után a "Többet ésszel" című műsorban a műsorvezetők azt ígérték a nézőknek, hogy ha a műsorvezető által meghatározott alkalommal (egyszer, háromszor vagy ötször) tárcsázzák a játék emelt díjas (240 forint+ÁFA) telefonszámát, akkor automatikusan nyernek egy törökországi utazást egy 5 csillagos szállodában félpanzióval. Mindezt attól függetlenül, hogy adásba kerül-e a telefonáló.
A játékosok többsége néhány hét múlva kapott egy fénymásolt, dátum és aláírás nélküli utazási utalványt. Az ezen megadott telefonszámon azonban csak egy üzenetrögzítő volt elérhető. A játékosok az utalványból tudták meg, hogy az csak a szállodai tartózkodásra jogosít, az utazást azonban egyénileg kellene megszervezniük.
A TeleMedia 2008. november 7. napján fejezte be a török program felajánlását, amikor fogyasztói panaszok alapján arról értesült, hogy azok sem tudják elérni a megadott számot, akik a hotelutalványt megkapták. 2008. november 14-én az utazásszervező cég (Directa Ltd.) arról értesítette a TeleMediát, hogy a jövőben nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit, és nem adja ki a nyereményeket. A TeleMedia többször próbált egyeztetni a társasággal, sikertelenül. Próbált egyeztetéseket folytatni a szerződéses kötelezettségek teljesítésére, illetve megpróbált hasonló céget keresni a nyertesek kompenzációja végett. A fogyasztók utaztatására végül egyáltalán nem került sor.
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerint kifogásolható az a kereskedelmi gyakorlat, amely olyan benyomást kelt, mintha a fogyasztó megnyert, vagy meg fog nyerni egy nyereményt, miközben valójában nincs is nyeremény. Ugyancsak kifogásolható, ha van ugyan nyeremény, ám annak igénybevétele a fogyasztó számára meghatározott pénzösszeg megfizetéséhez vagy költségek viseléséhez kötött.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mivel bebizonyosodott, hogy nincs nyeremény, mert a telefonálók egy semmire sem jogosító utalványt kaptak, a GVH megállapította, hogy a TeleMedia tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. Ez akkor is így van, ha a TeleMedia amiatt került ebbe a helyzetbe, mert szerződéses partnerei felmondták a vele kötött szerződést. A GVH szerint ugyanis a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásért a vállalkozások akkor is felelősek, ha közreműködőjük teljesítése valamely általuk korábban nem látott körülmény miatt elmarad. Így végül a TeleMedia 3 millió forint bírságot kapott.
A bírság összegének meghatározásakor azonban a GVH tekintetbe vette, hogy a TeleMedia jóhiszeműen járt el, önként felhagyott a kifogásolt kereskedelmi gyakorlattal és igyekezett lépni az utazást igénylők kárának enyhítése érdekében.
Az ügyben érintett német vállalkozásokkal (NIM GmbH., Directa Ltd., Teloxx GmbH.) szemben a GVH a német társhatóság eljárását kezdeményezte.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét