Akiben egy kicsi is szunnyad még az egykori gyermekből, kertes házba költözve addig nem nyugszik, míg meg nem rövidítheti a családi költségvetést egy önjáró fűnyíró erejéig, vagy ki nem könyörög egyet karácsonyra. Pedig a felnőtteknek való játékszer egyáltalán nem játék, évente ezrek kerülnek kórházba miatta.
Az Egyesült Államokban öt év alatt 66 ezer főt kellett orvosi ellátásban részesíteni különféle fűnyírós balesetek miatt. Bár a legtöbben csak felszíni sérüléseket szenvedtek, sokan csontjukat történt, hatan pedig halálos kimenetelű tragédiát szenvedtek. A legtöbb balesetet a mozgó, illetve felboruló fűnyíró okozta.Csaknem 100 esetben gázolt a fűnyíró: az áldozatok között több gyermek is volt, akik a vezető mellől estek a hátsó kerék alá. A balesetek szenvedő alanyainak nagyon nagy százaléka férfi, túlnyomó többségük a negyvenéves kor felett. Sokan a pengék és kerekek által felrepült hulladéktól sérülnek meg és jelentős a kiürítés közben elszenvedett balesetek aránya is.
Bryan Hamilton
Az egyik leghíresebb eset Bryan Hamiltoné, aki Észak-Írország színeiben 50-szer is felhúzhatta a válogatott mezt. A Norwich City és az észak-ír válogatott volt kapitánya csaknem elveszítette a lábát, amikor leugrott mozgó fűnyírójáról. A pengék elkapták a lábát, eltörték a bokáját, az izmokat és szalagokat pedig eltépték. Hamiltont kétszer kellett műteni és jó néhány hónapba beletelt, mire talpra tudott állni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét