A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az idei II-III. negyedévben várható a recesszió mélypontja, az innen való elmozdulás azonban nem lesz olyan látványos, mint a visszaesés volt. Az I. negyedévi adatok világszerte rosszabbak a korábbi prognózisoknál, a világot jellemző piaci pánik azonban enyhült.
A bizalmi indexek az EU-ban és Magyarországon továbbra is nagy pesszimizmust tükröznek, de kissé már javulnak. Miközben a magyar gazdaság teljesítménye idén 5,5% körüli mértékben esik, a külső egyensúly látványosan javul, a belső pedig megfelel a nemzetközi követelményeknek.
Az elmúlt ötven évben a világgazdaság most negyedszer került - 1975, 1980 és 1992 után - olyan recesszióba, amely a világ fejlett térségeit egyszerre jellemzi. Az USA gazdasága az I. negyedévben 2,6%-kal, az EU-é 4,4%-kal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Ez utóbbin belül két számjegyű zuhanás következett be a balti államokban, 6,9%-os Németországban, 6,4%-os Magyarországon.
Az első negyedévben az agrárium kivételével a gazdaság minden ágazatának kibocsátása csökkent. Az ipari visszaesés továbbra is a kivitel (26%-os) mérséklődésének következménye, de a belföldi értékesítés is 7%-kal esett. A járműgyártás és a kohászat termelése közel 40%-kal, az elektronikai cikkeké 23%-kal csökkent. A nemzetgazdaság energiaigénye 8%-kal volt kisebb a 2008. I. negyedévinél.
Az ipari termelés áprilisban márciushoz képest is 5%-kal esett, a készletek kiárusítása után azonban a nyár elején több cégnél elkezdenek visszaállni az ötnapos termelésre. Márciusban javult az építőipar helyzete, a kiskereskedelmi forgalom visszaesése azonban még erősödött is. Érdekes módon az üzemanyag-forgalom emelkedett, ami minden bizonnyal a gyenge forint miatt megélénkült bevásárló-turizmus bővülésének következménye. Erre utal a külföldi látogatók számának 5%-os emelkedése is, miközben a kereskedelmi szálláshelyek igénybevétele folyamatosan csökken.
A külkereskedelmi egyenleg már az első negyedévben jelentős, 0,6 milliárd eurós aktívumot mutat. A pénzpiaci forráshiány kikényszeríti a külső deficit mérséklését. A külső finanszírozási igény az elmúlt évek 6-8%-os szintjéről 2009-re 2 milliárd euróra, a GDP 2,2%-ára csökken. Az import exportnál erőteljesebb visszaesése miatt jelentősen bővül a külkereskedelmi aktívum, a csökkenő profittermelés miatt visszaesik a jövedelemkiáramlás - bár a kamatteher emelkedik -, s 1,1 milliárd euróról mintegy 2,5 milliárdra emelkednek a nettó EU-források. A 2 milliárdos hiányt az IMF-EU hitel finanszírozza.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az év közepétől az áfa- és jövedékiadó-emelés átmenetileg gyorsítja az inflációt. Ez az élelmiszerek esetében 2-3 százalékponttal emelheti az árindexet. A csökkenő kereslet viszont visszafogja az áremelési törekvések érvényesíthetőségét. A ruházati és tartós fogyasztási cikkek a gyengülő forint és az áfa-emelés ellenére csak kismértékben drágulnak. Az élvezeti cikkek árát az áfán kívül a jövedéki adó is emeli.
Az energiahordozók esetében a támogatások csökkentése és az adóváltozás drágulást okoz, kivéve a távhőt, amelynek csökken az adótartalma. A nemzetközi energiaárak mérséklődése önmagában lehetővé tenné a gáz árának csökkentését, azonban a korábbi, a szükségesnél alacsonyabb áremelések miatt ismét törlesztendő adósság halmozódott fel a gáz-szolgáltatók irányába. Így az árcsökkentés későbbre halasztódik.
Az állami és önkormányzati szolgáltatások (közlekedés, kommunális szolgáltatások) árában érvényesülni fog az áfa-emelés. A piaci szolgáltatók viszont csak részben tudják a fogyasztókra hárítani azt. Összességében az év közepi adóemelések hatására az év végére átmenetileg 7% közelébe emelkedhet a drágulás üteme, éves átlagban pedig 4,5%-os infláció várható.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból