Az év elejére közel 700 ezren vásároltak a világhálón, ami negyven százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A legtöbben azonban még mindig bizalmatlanok - írja a Magyar Nemzet.
A GfK Hungária piackutató cég felmérése szerint bár nőtt a neten vásárlók száma, még mindig nem adjuk ki szivesen bankkártyánk adatait, a leggyakrabban utánvéttel fizetünk az így beszerzett árukért.
Szívesen vásárolunk könyvet, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, ruhát, CD-t és DVD-t, de nem ritka a repülőjegyek, szállodai szobák világhálón keresztüli lefoglalása sem. Szintén gyakori a készételek neten keresztüli megrendelése, és házhoz szállíttatása is.
A cég elemzője szerint egyes vevők számára akadályt jelent, hogy nincs személyes kapcsolat az eladóval, és az árut sem lehet kézbe venni vásárlás előtt. Azt is megjegyezte, hogy a hazai banki kultúra fejletlensége miatt sokat lendíthetne a piacon a mobiltelefonos fizetés lehetősége, ennek költségei jelenleg azonban még igen magasak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak
- Már szárad a tinta Szoboszlaiék új edzőjének hosszú távú szerződésén
- Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit