Igencsak megviselte a válság a hazai kastélyszállókat, melyek más és más módon próbálnak meg harcolni a vendégkörük megtartásáért. Van, amelyik a wellness részlegének fejlesztésével próbál kitűnni, s akad, amelyik a történelmi hagyományokra helyezi a hangsúlyt, máshol pedig a csúcsgasztronómia áll a középpontban - írja a Világgazdaság.
Míg Nyugat-Európában a szállodaiparon belül a kastélyszállók teljesítményét alig érintette a válság, addig Magyarországon a hotelpiaci átlagnál jobban megviselték az ágazatot a nehéz gazdasági körülmények - hangzott el az európai kastélyszállókat képviselő Historic Hotels of Europe és a Magyar Kastélyszállodák Szövetsége által a napokban megtartott konferencián.
"Míg hazánkban a szállodapiacnak ez a szegmense alig tíz évvel ezelőtt kezdett kibontakozni, addig a nyugati országokban már több évtizedes múltja van, kialakult a kultúrája és stabil, visszatérő, magas jövedelmű vendégkörrel rendelkezik. Magyarországon ez a réteg jóval szűkebb. " - magyarázta a háttérben megbúvó okokat Bartha Sándor, a jelenleg 10 tagot számláló hazai szövetség elnöke. Véleménye szerint további versenyhátrányt jelent a szálláshelyek magas áfája - a kedvezményes 18 százalékos kulcs is az egyik legjelentősebb Európában.
A csúcsgasztronómiára épít a 2008-as alapítása óta a Chateau Visz - mondta el a napilapnak Hidvéghy Melinda, a szálloda tulajdonosa. Más kastélyszállók pedig a wellness szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt, míg mások a történelmi hagyományok csábító erejében bíznak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót