Elképesztő jelenetek zajlottak csütörtökön az egyik óbudai Lidl-áruháznál. Az üzletet több mint 30 dühös vállalkozó kezdte el bontani, mivel nem fizették ki őket. A vállalkozók több százezer forint értékű gépeket hoztak ki a boltból, ezek -állításuk szerint- a tartozások miatt még mindig tulajdonukat képezik.
Több mint 30 dühös vállalkozó kezdte el bontani az egyik óbudai Lidl-áruházat csütörtökön, mert állításuk szerint nem fizették ki őket, összesen 80 millió forinttal tartozik a fővállalkozó - adta hírül a TV2 Tények c. műsora. Az filmbeillő jelenetek után több százezres gépeket, alkatrészeket hoztak ki, ezek nélkül nem nyithat ki az áruház. A gépeket a rendőrségre vitték, letétbe, azt mondják ha fizetnek nekik, visszaszerelik azokat.
Az áruházban eközben nem tudták, hogy mire készülnek. A - még át nem adott- épületet védő biztonsági őrök nem tettek semmit, tanácstalanul telefonáltak, amikor a vállalkozók a létrákon elkezdtek felmászni a tetőre. Eközben az áruházból már kifelé jöttek, akik kisebb gépeket szereltek le.
Az akciót a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége szervezte. Az elnökük szerint tönkre mennek, akik építették az épületet, ha nem fizetnek nekik.
A fővállalkozó azt mondta a Tényeknek, hogy tárgyalni akar az alvállalkozókkal, de szerinte nem ez a megoldás. Azt, hogy mikor kezdenek tárgyalni az áruház tulajdonosával és a fővállalkozóval pontosan még nem tudni.
Megszólalt a Lidl
Cikkünk megjelenését követően a diszkontlánc az alábbi állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkhöz:
" A Lidl Magyarország Bt. kijelenti, hogy a Bécsi út 325-337. szám alatt található áruház kivitelezésével megbízott Gropius Zrt. minden eddigi követelésének maradéktalanul eleget tett, azaz semmi féle tartozása nem áll fenn.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Lidl Magyarország számára különösen fontos, hogy mint ahogy eddig is, a jövőben is, a szerződéses kötelezettségeinek határidőre eleget tegyen, ezzel is elősegítve a partneri együttműködéseket.
A Lidl Magyarországnak nincs jogi lehetősége beavatkozni a generálkivitelező és az alvállalkozók közötti jogvitába, de törekszik arra, hogy a felek közötti megállapodás mielőbb létrejöjjön, hogy ezzel is az alvállalkozók veszteségét minimalizálja."
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megkezdődött a roham a nyári táborokért, de idén sem lesz olcsó mulatság
- Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes
- A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
- Nem lehet a megválasztott polgármesternek „két keze”
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret