Felszámolást kért maga ellen a cégbíróságon a Vasedény nevet eddig bérlő VE-Falko Kft. - írja a Népszabadság.
Az 50-es években alapított, fénykorában még ezerháromszáz dolgozót foglalkoztató és csak Budapesten több mint száz üzletet üzemeltető Vasedény-hálózat lemorzsolódása a rendszerváltás után indult meg. A privatizációs folyamat és a Vasedény Zrt. felszámolása után a maradék üzleteket 1996-ban vásárolta meg egy befektetői csoport Vasedény Trade Kft. néven. A Vasedény Trade volt alkalmazottai alapították meg a Vasedény-Falkót (a későbbi VE-Falko jogelődje), amely üzletei jó részét bérelte és csak kisebb részben tulajdonolta.
A cég ambíciózus terveit azonban nem sikerült megvalósítani. A korábban másfél milliárd forint nettó árbevételt produkáló lánc 2009-ben már 31 millió forintos veszteséget termelt. 2009 második felétől katasztrofálisan, a korábbi szint harmadára esett viszsza a Vasedény-üzletek forgalma.
A VE-Falko várható felszámolása nem jelenti a Vasedény mint márkanév végét: azok az üzletek, amelyek tovább akarják vinni a bejáratott védjegyet, azok tovább használhatják - ennek meg is van az esélye, hiszen a VE-Falko felszámolása előtt létrehozott cégek vihetik tovább a boltokat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz