A váci és a kalocsai büntetésvégrehajtási intézetben készülnek a rendőrség bevetési ruhái és cipői - írja a Népszabadság.
A rendőrség januártól kezdődően lecseréli a közterületeken szolgáló rendőrök úgynevezett bevetési ruháit. A lap úgy tudja, a későbbiekben valamennyi, a Belügyminisztérium irányítása alá tartó rendvédelmi szerv bevetési ruháját is korszerűbbre cserélik.
Takarékossági okokból az új bevetési ruhákat és cipőket a büntetés-végrehajtás üzemeiben (Vácott, Kalocsán) varratják. E cégek megbízása mellett szólt az is, hogy az állami megrendelések teljesítésével tartósan értelmes munkát tudnak adni az elítélteknek. A két fegyintézethez tartozó bv-vállalatoknál már kiképezték a fogvatartottakat a rendőrruhák és -cipők gyártására, s megvásárolták a termelés megindításához szükséges alapanyagokat is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból
- Szuperhatalmak versengenek egymással azért, ami egyre keresettebb az egész világon
- Volt, hogy 116 ezer szavazat is elég volt egy EP-mandátumhoz