Több mint 800 millió forintnyi összegre perelte csalásért be Stephen Baldwin színész kollégáját, Kevin Costnert, amiért a világsztár kolléga kisemmizte őt egy közös üzletükből.
A Farkasokkal táncoló című film sztárjának cége, az Ocean Therapy Solutions, víztisztító készülékeket küldött a Mexikói-öbölben lévő olajkatasztrófa helyszínére, és az üzletbe bevette kollégáját, a Közönséges bűnözőkben szereplő Baldwint is egy társával. Egy ügyes húzással azonban meg akarta fosztani őket részesedésüktől, erre Baldwin és társa beperelte - írja a Blikk.
- Arra szerződtünk, hogy én is beszállok a cégének reklámozásába - mondta Baldwin.- De nem hívott meg a British Petrollal történő közös tárgyalására, emiatt persze bukott az üzleten. Ezt látva ki akart vásárolni az üzletből, de én ezt nem hagyom. Az olajcég meg akarja venni a víztisztító techonológiáját, a haszonból pedig nekem is jár - nyilatkozta a dühös sztár.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek