Csúcskategóriás termékek gyártását hozta Magyarországra a Philips, Székesfehérváron 3D-és televíziókat, míg Tamásiban LED-es világítótesteket állít elő.
Benedikt Laux, a Philips közép-és dél-kelet-európai régiójának igazgatója a napokban Székesfehérváron elmondta, a két gyárban és a központban átlagosan 2.000-2.500 alkalmazottat foglalkoztatnak, de csúcsszezonban akár 3.000 embernek is adnak munkát.
A 3D-és televíziókból az idén 400-500 ezret állítanak elő Székesfehérváron, de a gyártás a későbbiekben 1 millióra is felfut. A készülékeket Nyugat-Európában értékesítik. A televíziókhoz magyar alkatrészeket is vesznek, amik értékben átlagosan 30-35 százalékot tesznek ki.
A Philips 1925-ben kezdte meg magyarországi tevékenységét a Philips Rádió és Elektronikai vállalat megalapításával, majd több mint negyven év szünet után 1989-ben tért vissza. A Philips jelenleg kereskedelmi és regionális központtal, valamint két gyáregységgel rendelkezik Magyarországon. Az 1992-ben zöldmezős beruházással alapított székesfehérvári üzem ma a vállalat egyik stratégiai életstílus termékeket összeszerelő európai központja, míg a Tamásiban található világítástechnikai egység a PLI vállalat felvásárlásával 2007-ben került a Philips tulajdonába, és 2008. szeptembertől kezdte meg a Philips termékek gyártását.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A székesfehérvári üzemben például televíziók, házimozi rendszerek összeszerelése, illetve többek között borotvák, elektromos fogkefék végcsomagolása történik. Az üzem az idén kezdte el a 21:9 képarányú 3 dimenziós televíziókészülékek összeszerelését.
A Philips Tamásiban található világítástechnikai gyáregysége a PLI vállalat felvásárlása után jelentős változáson ment keresztül az elmúlt időszakban, és a hagyományos lámpatestek mellett az idei évben megkezdődött a világítástechnikai iparág csúcskategóriáját képviselő LED lámpatestek gyártása.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen– videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt
- Gond támadt a Boeing első, embert szállító űrhajójával
- Elfajult a vita: szándékosan gázoltak el két férfit Pécsen fényes nappal – videó
- Támadás ért egy olajszállító tartályhajót a Vörös-tengeren
- Ölt a tűz Dombóváron