Szeptemberben megtorpant a GKI-konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értékének tavaly május óta tapasztalható, szinte folyamatos és markáns növekedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés legfrissebb eredményei szerint a fogyasztói és az üzleti bizalmi index egyaránt kissé csökkent.
Az üzleti várakozásokon belül az építőipar kivételével minden ágazatban pesszimistábbak lettek a várakozások. Az iparban ez a termelési kilátások romlása és a saját termelésű készletek emelkedése miatt alakult így. Az elmúlt időszak termelésének és a rendelésállományoknak a megítélése - ezen belül az exportrendeléseké is - azonban még kedvezőbb is lett, mint augusztusban.
Az építőipari bizalmi index négy hónapja hibahatáron belüli mértékben változik - most éppen javult -, így ebben az időszakban valójában stagnálásról beszélhetünk. Szeptemberben romlott az előző három hónap termelési színvonalára, lényegében nem változott a rendelésállományra vonatkozó megítélés, s valamelyest javult a következő három hónapban foglalkoztatott létszámra vonatkozó várakozás.
A kereskedelmi bizalmi index értéke - a júliusi-augusztusi növekedést követően - szeptemberben jelentősen visszaesett. Ez főleg a rendelésekre, kevésbé az eladási pozíció megítélésére vonatkozik. A kereskedelemhez hasonlóan a szolgáltatói bizalmi index is határozottan csökkent, amiben a romló üzletmenet mellett a forgalmi várakozások pesszimistább megítélésének van szerepe.
A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban javult, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban romlott, a lakosság körében pedig nem változott a munkanélküliségtől való félelem. Minden ágazatban erősödött kissé az áremelési szándék, de az építőiparban továbbra is az árcsökkenésre számítók vannak többen.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fogyasztók inflációs várakozása is erősödött. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése a választások óta - a különböző bejelentések függvényében - nagyon hullámzó, szeptemberben erősen romló.
A fogyasztók 2009 májusa óta szinte folyamatosan emelkedő, majd a választásokkal is összefüggésben az idei nyárelőre különösen sokat javuló gazdasági várakozásai június legelején érték el csúcspontjukat, azóta némi ingadozás mellett stagnálnak. A szeptemberi enyhe romlás főleg a lakosság saját pénzügyi helyzetének és megtakarítási képességének jövőbeli alakulásával kapcsolatos véleményekben érezhető.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája
- Gigantikus olajtárolót adtak át Romániában
- Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most
- Ezzel a beszéddel köszönt el az öltözőben Szoboszlai Dominikéktól Jürgen Klopp - videó
- Robert Fico már kommunikál, állapota stabilizálódott
- Nemzetiségi választás - Lesz hét különleges budapesti kerület