Az árvíz, az esőzés, a belvizek már eddig is óriási károkat okoztak a hazai mezőgazdaságnak, és a jelek szerint még mindig nem lélegezhetnek fel a termelők -írja a Népszava.
A földeken megfulladnak a növényi kultúrák, a gyümölcsösöket pedig a vihar, és a jég megtizedelte meg. A nedves időjárás miatt az amúgy is nehéz helyzetbe került gazdáknak sokat kellene költeni növényvédelemre.
Becslések szerint már legalább 200 ezer hektár termőföld áll víz alatt az országban. A magyar mezőgazdaságot most egyszerre három csapás is érte: az árvíz, a belvíz és a viharkár. A legtöbb vízzel elöntött termőterület Borsodban van, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is számos helyen alakultak ki ideiglenes "tavak" a vetésen.
Általában 3-5 tonna gyümölcsöt terem hektáronként, miközben 10 tonna alatt ma már nem igen lehet eredményesen gazdálkodni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört