13 °C Budapest

Átadták az ország legújabb szolgáltatott ipari létesítményét

Pénzcentrum
2010. március 10. 17:32

A komplex üzleti szolgáltatásokkal és nemzetközi befektetésekkel foglalkozó holland-magyar DBH Group, 400 millió forintos beruházás eredményeként, 3200 négyzetméteres szolgáltatott ipari létesítményt adott át 2010. március 10-én a Felsőzsolcai Ipari Parkban, DBH Innovációs és Ipari Központ névvel.

Dr. Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatójának köszöntője után a felsőzsolcai szolgáltatott ipari létesítményt Robert Milders, a Holland Királyság budapesti nagykövete avatta fel. Az eseményen beszédet mondott dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Fehér Attila Felsőzsolca város polgármestere. Nagyon fontos a DBH Group számára az észak-magyarországi régió. Befektetéseinkkel aktívan részt kívánunk venni a hazai és külföldi kis- és középvállalkozások támogatásában, ezzel is hozzájárulva környék foglalkoztatási problémáinak megoldásához - mondta el dr. Erdei Sándor

A DBH Group a DBH Innovációs és Ipari Központban gyártó illetve logisztikai bázist, valamint ehhez kapcsolódó irodai területeket és kiegészítő innovációs üzleti háttértámogatást biztosít partnerei számára. A Debreceni Ipari Park (2004), a DBH Innovációs és Üzleti Központ Debrecen (2006), valamint a DBH Innovációs és Üzleti Központ Infopark (2007) működtetése mellett, a szolgáltatott irodaházak és ipari létesítmények piacán ez a vállalatcsoport negyedik magyarországi beruházása.

Szolgáltatott irodaközpontok jelenleg két országban, három helyszínen, Debrecenben és Budapesten illetve Bukarestben, 1500, 2000 valamint 350 nm-en kínálnak "A" kategóriás irodákat - mind az alapterület, mind az időtartam tekintetében rugalmas feltételekkel. Ezzel a Nyugat-Európában már ismert irodabérleti konstrukcióval a kisebb vállalkozások - vagy csupán egy-egy projektidőszakra irodaterületet kereső multinacionális cégek is - élvezhetik az exkluzív, és elérhető árú irodai közeget.

Az üzleti és befektetési szolgáltatások piacán egyedi üzletmodelljéről ismert DBH Group egyrészt fizikai infrastruktúrát (szolgáltatott irodák és szolgáltatott ipari létesítmények), valamint az erre épülő üzleti szolgáltatásokat (pénzügy, üzleti adminisztráció és projektmenedzsment területeken), harmadrészt pedig kockázati tőkét biztosít hazai és nemzetközi kis- és középvállalatoknak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új létesítmény az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív Programja (ÉMOP-2007/1.1.1.) keretében (Ipari területek, ipari parkok, inkubátorházak fejlesztésének támogatása) elnyert 169,65 millió forintos támogatás segítségével készült el.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm