Az internetes keresőjéről ismert IT-óriás ezúttal a fotószerkesztő Picnik oldalt vásárolta meg - ez volt három hét alatt a harmadik akvizíciója a cégnek.
Hogy mennyit is fizetett a Google a Picnikért, egyelőre titok, az azonban biztos, hogy az öt éve, Seattle-ben alakult cég húsz munkatársa a Picasa online fényképmegosztó keretein belül kezd el dolgozni.
A Google rendkívül szorgos időszakot tudhat maga mögött. Az elmúlt két hétben megvásárolták az Aardvark közösségi media keresőt és a mobiltelefonos e-mail alkalmazásokat fejlesztő reMailt. De a fokozott aktivitás már tavaly szeptember óta tart, hiszen azóta nyolc céget akviráltak, bevezették a Buzz közösségi hálózatot - mely eddig masszív bukásnak bizonyult -, fenyegetőztek a Kínából való kivonulással és meglengették, hogy szélessávú internetszolgáltatóként is megjelennek az Egyesült Államokban. Eric Schmidt vezérigazgató októberben meg is erősítette, hogy a Google visszatér korábbi gyakorlatához és nagyjából havonta felvásárol egy kisebb céget, miközben nagyobb akvizíciókra nagyjából évente-kétévente lehet számítani.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak