Bár az elmúlt évben azt ötödével szűkölt a barkácskereskedelmi üzletek forgalma, a fejlődés nem állt meg a piacon, hiszen idén több lánc is új áruházakat nyit - írta a Világgazdaság.
Az OBI 2008 decemberében nyitotta meg 23. áruházát, idén pedig a tavasz folyamán avatja fel új áruházait Keszthelyen, illetve Gyöngyösön. A Praktiker 20. áruháza nyáron nyitja meg kapuit Esztergomban. A szintén német Bauhaus tájékoztatása szerint még az idén elkészül a Maglód közelében, az Auchan kereskedelmi parkban a lánc harmadik áruháza.
Nem bővít viszont idén hazánkban azt osztrák családi vállalkozásban működő Baumax, mint ahogy Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában sem. Nyitnak viszont három áruházat Törökországban és újabb egységeket nyitnak Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és Csehországban.
Az Ezermester Magyar Barkács Kft. beszerzési társulás viszont a kisebb barkácsboltokat összefogva szerené felvenni a versenyt a multikkal. A cég mindössze négy hónap alatt 34-re növelte partnerüzletei számát és 23 beszállítóval kötött megállapodást. A cég intenzív hálózatépítő munkába kezdett vidéken, mivel tapasztalatai szerint a fővárosban nehezebb beszervezni a kis vállalkozásokat, akik alapvetően a nagyobb vásárlóerőben bízva őrzik még függetlenségüket, illetve kivárásra játszanak a frissen alakult hálózattal szemben.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból