Újabb botrányhoz közeledik a magyarországi autópálya-építés: ha az M7-es autópálya tenderére kiírt pályázatot a várakozásokkal ellentétben nem a Vegyépszer-Betonút konzorcium nyeri meg, hanem valamilyen személyes érdekek miatt egy másik cég, annak politikai következményei lesznek.
Az említett konzorcium nyerte a május 31-ig benyújtható pályázatot az M7-es autópálya Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére. A Vegyépszer és a Betonút ajánlotta a legkevesebb árat- 41, 4 milliárd forintot- viszont már közel sem biztos, hogy tényleg ők vághatnak neki az építkezésnek- olvashatjuk a Magyar Nemzetben.
Költségcsökkentő intézkedéseket várnak el az építőktől, tehát mellőzni kell az olyan drágító tényezők használatát, mint például a hidak, lehajtók, felül-és aluljárók. A Nemzeti Autópálya elnök-vezérigazgatója, Reményik Kálmán szerint azonban kizárások is lesznek a pályázatok között, így lehet, hogy nem az a cég építheti meg az autópályát, amelyik a legkevesebb költségeket ajánlotta fel.
Ha valamilyen egyéb érdekek vezérlik a bírákat, akkor az már politikai esetnek számít, ami komolyabb következményeket vonhat maga után. Már korábban is volt ilyen eset, amikor a hasonló akció az előző gazdasági miniszter leváltásához vezetett. Csillag István 2004-ben az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszát ítélte oda jogtalanul a M6DA konzorciumnak. Medgyessy Péter akkori miniszterelnök néhány nappal később menesztette a gazdasági minisztert.
Erről ne maradj le!
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
Ajánlatunk
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
Utazás legolvasottabb
1
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. június 13. 19:17

Pénzcentrum | 2026. június 13. 18:03

Agrárszektor | 2026. június 13. 19:31




