A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma nyilvánosságra hozta 2013-as nyári menetrendjét, amely 33 felkínált útvonalával az eddigi legtöbb úticélt tartalmazza. Ezzel kegyidőben a cég közölte, hogy decembertől Genf is bekerül a célállomások közé.
Közzétette nyári menetrendjét a Wizz Air, amelyben március végétől 33 útvonalat kínál Budapestről a légitársaság. A cég a nyári menetrend mellett belejelentette, hogy növeli járatainak gyakoriságát Kijevbe, Tel-Avivba, Londonba és a tengerparti nyaralóhelyekre is.
A 2013-as nyári menetrend ismertetésekor a Wizz Air bejelentette új, Budapest-Genf járatának indítását is, amely kezdetben heti háromszor közlekedik, és a várakozások szerint az első évben 45 ezer utast szállít majd. Az új, Budapest-Genf útvonal december 14-én indul. "Elindítjuk új, Budapest-Genf útvonalunkat, amellyel megtörjük az Easyjet magas árának eddigi monopóliumát, és növeljük a forgalmat Magyarország és Svájc között" - nyilatkozta Váradi József vezérigazgató a járatindítás kapcsán.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








