0 °C Budapest

Szociális táborokba küldi a kormány a legszegényebb gyerekeket

Pénzcentrum
2012. április 3. 16:07 1 perc

Az Erzsébet-program második pályázata keretében gyermekek számára szerveznek nyaralást az Erzsébet Táborokba - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.

Januárban a kormány üdültetési és táboroztatási programot indított a Nemzeti Üdülési Alapítvány segítségével. Első körben üdülésre szociálisan rászoruló családok, időskorűak, fogyatékossággal élők és a szociális- és gyermekvédelmi intézmények munkatársai pályázhattak. A rendelkezésre álló 2 milliárd forintból 75 ezer olyan ember pihenhet állami üdülőkben, akik egyébként nem jutnának hozzá ilyen szolgáltatásokhoz.

Az Erzsébet-program második elemeként nyári táboroztatásra ír ki pályázatokat az alapítvány - jelentette be Soltész Miklós. Először a gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátásban, nevelőszülőknél élő gyermekek, valamint általános iskolák tanulói számára hirdetnek nyári táborozási lehetőséget. A becslések szerint 20-40 ezer gyermek - június 18 és augusztus 25 között, 10 héten keresztül - elsősorban a Balaton és a Velencei-tó partján található állami tulajdonú táborokban nyaralhat egy hetet, szociális helyzettől függő önrész vállalása mellett. A pályázati keret 1 milliárd forint.

Nemsokára határon túli magyar fiatalok számára is nyílik lehetőség az Erzsébet Táborokban való részvételre, valamint tematikus és sporttáborok szervezését is tervezik.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02